Magyarok Nagyasszonya – új szobor a Várban

Magyarok Nagyasszonya-bronzszobrot
helyeznek el a budai Vár déli kortinafalán

Az Immaculata Alapítvány – Klukon Edit zongoraművész elnökletével forrásokat gyűjt az ez év őszén a Vár déli Dunára néző Cortina-falán felállítandó 4 méteres Mária bronzszobor felállítására. Mátyássy László szobrászművész Magyarok Nagyasszonyát, a Mária a gyermek Jézussal című szobrot alkotója az egyház ősi ikonográfiai példái alapján mintázta meg.

A végleges, négy méter magasságú bronzszobrot az építési engedélyek birtokában, Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos és sokak támogatásával kívánják elkészíteni Az építési engedélyezési terveket Váncza László Ybl-díjas építészmérnök készítette.

Klukon Edit, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy szándékaik szerint egy olyan műalkotás kerülhet a Vár egyik legkitüntetettebb helyére, amely az ország egységét szolgálja, és békét, szeretetet sugároz.

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajzkutató a szobor megtekintése után ezt írta:

„Budapest népének, függetlenül attól, hogy ki mit vall, kiben hisz, ez a veretes Mária-szobor spirituális erőt sugároz, s az olyannyira vágyott belső nyugalom ígéretét hordozza. Nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem mindenkinek, aki hazánkba téved, és föltekint a várfokra. Fölragyog a magasban az Anya alakja, a sajátja éppen úgy, mint az emberiségé…”

 

A szobor felállításához az előzetes számítások szerint szükséges mintegy 70 millió Ft-ból e pillanatban még kb. 50 millió hiányzik. Az alapítvány kér mindenkit, aki a kezdeményezéssel egyetért, hogy lehetőségeikhez mérten anyagi hozzájárulásukkal is segítsék a szobor felállítását.

 

Honlap: www.mariaszobor.hu

Bankszámlaszám:
Magyarországról: 12011265 – 00175632 – 00100009
Külföldről: Raiffeisen Bank, Budapest
IBAN: HU 2112 0112 6500 1756 3200 1000 09
SWIFT: UBRT HUHB