Gyűjtés az új orgonára

 A legfrissebbek hírek a lap alján olvashatók.  Utolsó frissítés 2023. június 6.

 

 
2017. január 28-án a vasárnap-előesti szentmisét követően a Pázmáneum dísztermében zenés farsangi jótékonysági esttel kezdődött meg az intézet kápolnájába építendő új orgona céljára történő adománygyűjtés. A programot – Kappéter Bálint ötlete alapján – Kövi László zongoraművész, a Bécsi Konzervatórium nyugalmazott korrepetitora, a Máltai Lovagrend mesterlovagja kezdeményezte, szervezte és valósította meg.

 A Pázmáneumban jelenleg egy elektromos orgona áll rendelkezésre, amely a ’70-es évekből származik és számos funkciója nem működik már. Mivel a liturgiához is fontos lenne és a kápolnában gyakorta rendezett komolyzenei koncertekhez, énekkaros fellépésekhez is szükség lenne egy sípos orgonára, felmerült egy ilyen, megfelelő és jó hangszer beszerzésének ötlete. Az elektromos hangszerek, bár van orgonafunkciójuk, de mivel szintetikusan állítják elő a hangot, nem felelnek meg a kórus-, illetve klasszikus zenei hangversenyekhez.

Az új orgonát illetően még nem eldöntött, hogy újonnan építendő hangszerre esik-e a választásunk, avagy egy kész, használtan vásároltra. Ami bizonyos, hogy a nem túl nagy helyfelület miatt is egy viszonylag kicsi, hordozható, néhány regiszteres pozitív orgonában gondolkodhatunk.

 

A gyűjtés a január 28-i jótékonysági esttel nem egészen a nulláról indult, mert néhány magánadományból már összejött mintegy 1000 Euro. A mostani koncerten 1700 eurónyi támogatás gyűlt össze, ami igazán szép és nagyvonalú adakozó kedvről tesz tanúságot. Ez az összeg még valószínűleg növekedni fog, hiszen többen jelezték, hogy átutalással juttatják majd el adományaikat.

 

Banki kapcsolataink a következők:

orgona képe

(a kép illusztráció)

Collegium Pazmaneum
IBAN: AT371919000107133522
BIC/Swiftcode: BSSWATWW

A Zahlungsreferenz vagy Verwendungszweck rovatba kéretik beírni:
            Spende für die Orgel

 

A fejleményekről ezen az oldalon folyamatos tájékoztatás adunk, további kérdések esetén pedig személyesen is rendelkezésre állunk.

 Folytatás 2017. április 22-én:

A január 28-i hatalmas sikerû elõadás után április 22-én, a fényes hét szombatján is teltházzal és fergeteges hangulatban zajlott a megismételt vidám zenés jótékonysági est a Pázmáneumban.
Juliette Khalil hirtelen jött betegsége miatt, ezúttal csak néma szerepet játszott. Bernhard Viktorin és a  beugrásra vállalkozó,  Max Buchleitnerrel  énekelt Kövi László brilliáns zongorakíséretével a dísztermet megtöltõ hálás közönségnek. Az operett világába kalauzoló, színmûvészi elemekkel is gazdagított elõadás mindkét alkalommal közelebb vitte az intézetet az  orgonaálom megvalósulása felé.

A helyszínen kiállított perselybe 1205 Euro adomány érkezett, amiért a Pázmáneum nevében hálás köszönetet mondunk!

Június végéig a különböző programjainkon adott adományokkal és az átutalt hozzájárulásokkal az eddig befolyt összeg 4559,50 Euro.

November 15-én a szeptember-októberi programokon beérkezett adományokkal együtt: 5329,27 Euro.

 

 2018. február 9-én az orgonavásárlás céljára elkülönített számlán az újabb adományoknak köszönhetően 6621.02. Euro van.

Március 9-én a gyűjtés aktuális állása: 8121 Euro.

Március 27-én a gyűjtés aktuális állása: 9300 Euro.

 Sokan kérdezik: hogy áll a gyűjtés? és még inkább: mikorra lesz meg az orgona?

Nagyon hálásak vagyunk minden adományozónak. Diákok, családosok, nyugdíjasok, egyedülállók, sokan adtak már és úgy, hogy bíztatóan szóltak az elképzelésről, annak szépségéről, hogy igazi orgona szóljon a Pázmáneum patinás kápolnájában.
A legkisebb adomány 1000 Ft volt volt az – eddigi – legnagyobb 1000 Euró. Ha lassan is, de jól haladunk.

Jelenleg közelítjük a várható költségek felét, az eddig adományok összesen: 10262 Euro

A tervek megvalósulását természetesen az segítené, ha a pénz hamar együtt lenne, hogy minél előbb történhessen meg a vásárlás, vagy készíttetés, mert az árak csak fölfelé mennek.
Ugyanakkor a türelem és a kitartás a jó, a lehető legjobb megoldás felé vezet minket.

 2018. április 12. 20 órakor Jazzation A Cappella koncertje kapcsán a Collegium Hungaricumban, a Collegium Pázmáneum épülő orgonájának támogatására 1280 Euro adomány érkezett.

 2018. november 7-én az új orgonára kapott adományok összege: 13298.44 Euro.

 

Az orgona ügyének nagy támogatója, Kövi László születésnapja alkalmából az ajándékok helyett kért adományok összegzése után a gyűjtés állása 2019. március 10-én 14700 Euro.

Egy magát megnevezni nem akaró jótevő nagyvonalú adománya folytán, az eddig befolyt összeg:
20700 Euro.

Az orgona ügyének másik nagy támogatója, Karácsonyi Miklós is  adományokat kért a születésnapja alkalmából az orgona javára. Így 2019. június 5-én az orgonára kapott adományok összege 21800 Euro.

Az orgona céljára újabb jelentős adományok érkeztek 1300 Euro értékben. A gyűjtés jelenlegi állása 2019. október 15-én  23100 Euro.

Az elmúlt hónapok adományaival együtt a gyűjtés állása 2019. december 24-én 24830 Euro.

 

2020. június 23-án a gyűjtés állása: 25.359,13 Euro

2020. augusztus 16-án a gyűjtés állása: 25.759,13 Euro

A Miniszterelnökség a Bethlen Gábor Alapon keresztül 13.904,16 EUR-val
támogatta az új orgona beszerzését 2020 szeptemberében.

2020. szeptember 30-án a gyűjtés állása: 39.663,29 Euro

 

 A 2021. év adományainak összege 1370 Euro.

A gyűjtés állása 2021. november 15-én 41.033,29 Euro.

Örömmel jelentjük, hogy számos magyar templom részére készített
orgonák mestere, a  taksonyi Varga Orgonaépítő Kft megkezdte egy 2
manuálos, 6 regiszteres orgona építését a kápolna részére.  A várható
bekerülési költség ötvenezer Euro.
Ehhez adódhatnak még bizonyos járulékos költségek, amelyek a
szállítással, az elhelyezéssel, a környezet kialakításával
kapcsolatosak.

Orgonánk ügyének hűséges és nagyvonalú támogatója újabb adománnyal,
1500 €-val támogatta a készülő hangszert. Így a gyüjtés jelenlegi
állása: 42.533,29 Euro 

Így már egészen reális közelségbe került a várható kiadásokhoz
szükséges összeg elérése, tehát várjuk még további adományaikat.
Bízunk támogatóinkban, hogy mire az orgona elkészül, a szükséges
összeg is összegyűlik majd.

Orgonánk ügyének hűséges és nagyvonalú támogatói újabb adománnyal,
 támogatták a készülő hangszert. Így 2023. január 25-én a gyűjtés állása:    42.953,29 Euro

Adakozóink segítségét és jóságát Isten fizesse és jutalmazza meg bőségesen!

 Örömmel értesítjük Önöket, hogy  rövidesen  felavatásra kerülhet az új
orgona a kápolnában. Szentelése előreláthatólag júniusban lesz.

IMG_51370
 Az orgona várható összköltsége: 49.800 Euro.
Tehát az eddig beérkezett adományok az orgonaépítés költségeire még nem elegendőek, és a szállítás, felállítás, hangolás, stb. munkálatai is hátra vannak.

A munkálatok az utolsó fázisban vannak, előreláthatólag február
közepére befejeződnek és  a hangszer márciusban összeépítésre kerül a Pázmáneum Kápolnájában.

Ezért az utolsó erőfeszítésünk a különbözet előteremtésére irányul.
Ez már “csak” 6 846,71 €.

Kérjük a kedves Testvérek lehetőség szerinti támogatását, hogy a hangszer elkészültekor ki tudjuk fizetni kötelezettségeinket.

Március 9-én - hála régi és új adakozóink önzetlenségének – a gyűjtés állása:
46.078 € így a teljes összeghez képest
3 722 € hiányzik még.

 2023. március 23-án az orgonakészítő műhely munkatársai leszállították és helyben összeszerelték az orgonát, amely, amint a kép is mutatja, már látható a kápolnában.
Néhány munkálat, a végső beállítások, hangolás még hátra van, de nemsokára hallható is lesz az új hangszer.

Jelenleg a gyűjtés utolsó szakaszában vagyunk, mivel jelenleg még 2809 € hiányzik a költségek fedezéséhez.

IMG_5343

2023. június 3-án, szombaton 17 órakor az előesti Szentmise kezdetén került sor az orgonaszentelésre, amely sokak jótékonyságából valósulhatott meg. A főcelebráns Dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, trebai címzetes püspök, a Máltai Lovagrend magisztrális káplánja áldotta meg az új hangszert

Fotó: Püspöky Apor

Fotó: Püspöky Apor

2023. június 6. Az időközben beérkezett adományok révén közelebb kerültünk a költségek lefedéséhez, ugyanakkor az ausztriai ÁFA (MwSt) befizetésének kötelezettsége miatt sajnos mégis távolabb.

Jelenleg 6453,21 € hiányzik az orgona teljes (bruttó) összegéből. Miközben megköszönjük a korábbi adományokat, bizakodunk támogatóink eddig is tapasztalt, és további hűségében, nagyvonalúságában.

Az időközben érkezett támogatásokkal már csak 5689,21 Euro hiányzik. Köszönjük a nagyvonalú segítséget!

 

A november 23-i Jazzation koncerten tartott gyűjtés eredméye 1223.- € – köszönet a fellépő művészeknek.

A 2024. év elejei adományokból pedig 1610.- € érkezett.

Így a teljes összeghez már csak 2856,21 € hiányzik.

 

 

 Hálásan köszönjük az adományokat!

Banki kapcsolatunk a következő:

Collegium Pazmaneum
IBAN: AT371919000107133522

BIC/Swiftcode: BSSWATWW

A Zahlungsreferenz vagy Verwendungszweck rovatba kéretik beírni:
            Spende für die Orgel