Archívum 2017

 

* * * * *

Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2017

Kedves Testvérek!

A nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely elvezet a biztos célhoz, a feltámadáshoz, húsvéthoz, amikor Krisztus győzedelmeskedik a halál felett. Ebben az időszakban mindig erős indítást kapunk a megtérésre. A keresztény arra kap meghívást, hogy „teljes szívével” (vö. Jo 2,12) térjen meg az Úrhoz, ne elégedjen meg a középszerű élettel, hanem növekedjen az Úr barátságában. Jézus a mi hűséges barátunk, aki soha nem hagy bennünket cserben, hiszen még akkor is, ha bűnt követünk el, ő türelmesen várja, hogy visszatérjünk hozzá, és e várakozással kifejezi, hogy meg akar nekünk bocsátani (vö. a 2016. január 8-i szentmisén mondott szentbeszédből).

A nagyböjt kedvező időszak arra, hogy intenzívebbé tegyük lelki életünket azon eszközök segítségével, amelyeket az Egyház felkínál számunkra: a böjttel, az imádsággal és az alamizsnaadás révén. Mindezek alapja az Isten Igéje, amit ebben az időszakban jóval nagyobb odafigyeléssel kell hallgatnunk és megfontolnunk. Itt most szeretném külön kiemelni a gazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédet (vö. Lk 16,19–31). Engedjük, hogy megihlessen bennünket ez a jelentős részlet, amely kulcsot kínál ahhoz, hogy meglássuk általa, miképpen kell cselekednünk, hogy eljussunk a valódi boldogságra és az örök életre, figyelmeztetve minket az őszinte megtérésre.

1. A másik ember: ajándék

A példabeszéd azzal kezdődik, hogy bemutatja a két főszereplőt, ám a szegény Lázárról kapunk csak pontosabb leírást: kétségbeejtő helyzetben van, már fel sem bír kelni, a gazdag kapujában fekszik, és azokat a morzsákat eszi, amelyek ennek asztaláról elé hullanak. Testét mindenütt sebek borítják, és a kutyák nyaldossák ezeket (vö. Lk 16,20–21). A helyzet tehát nyomasztó: Lázár mélyre süllyedt, és megalázó helyzetben találja magát.

A jelenet még drámaibb, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a szegényt Lázárnak nevezik: e név ígéreteket hordoz, hiszen azt jelenti: „Isten megsegít”. Ez a szereplő tehát nem névtelen valaki, pontos leírásunk van róla, és olyan emberként áll előttünk, akihez személyes történetet csatolhatunk. A gazdag számára ő szinte láthatatlan, a mi számunkra azonban ismert, közel állónak érezzük, saját arca van: ajándék, felmérhetetlen értékű gazdagság, az Isten által akart, szeretett lény, akiről meg is emlékezik – még ha kézzelfogható állapota olyan is, mintha emberi szemét volna (vö. a 2016. január 8-i szentmisén mondott szentbeszédből).

Lázár azt tanítja a számunkra, hogy a másik ember ajándék. A másik emberhez való helyes viszonyunk abban áll, hogy hálával felismerjük értékét. A gazdag ember kapujában fekvő szegény sem útban lévő akadály csupán, hanem felszólítás a megtérésre, az élete megváltoztatására. E példabeszéd először is arra szólít fel bennünket, hogy nyissuk meg a szívünk ajtaját a másik ember előtt, mivel minden ember ajándék, legyen az a szomszédunk vagy akár egy szegény ismeretlen. A nagyböjt megfelelő idő rá, hogy kinyissuk az ajtónkat minden szükséget szenvedő ember előtt, és felismerjük benne Krisztus arcát. Mindnyájan találkozunk utunkon ilyen emberekkel. Minden élet, amely utunkba akad, érdemes arra, hogy befogadjuk, tiszteljük, szeressük. Isten Igéje segít nekünk, hogy felnyissa a szemünket, és be tudjuk fogadni és szeretni tudjuk az életet, főként a törékeny életet. Ám ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, komolyan kell vennünk azt is, amit az evangélium a gazdag emberrel kapcsolatban mond el.

2. A bűn elvakít

A példabeszéd kendőzetlenül megmutatja azokat az ellentmondásokat, amelyek között a gazdag ember él (Lk 16,19). Neki, a szegény Lázárral ellentétben nincsen neve, csak „gazdag”-ként jellemzik. Jólétét mutatják a ruhák, amelyeket visel, a túlzott luxus. A bíbor ugyanis értékesebb volt ekkor az aranynál és az ezüstnél is, és ezt fenntartották az istenségek (vö. Jer 10,9) és a királyok (vö. Bír 8,26) számára. A patyolat olyan különleges lenvászon volt, amely viselőjét szinte szakrális jeggyel látta el. Ennek az embernek a gazdagsága tehát túlzó, már csak azért is, mert mindennap, szokása szerint közszemlére teszi. „Mindennap nagy lakomát rendezett” (vö. Lk 16,19). Azt látjuk rajta drámaian, hogy valakit teljesen megront a bűn, három egymást követő lépésben: a pénz szeretete, a hiúság és a gőg (vö. a 2013. szeptember 20-i szentmisén mondott szentbeszédből).

Pál apostol azt állítja: „Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás” (1Tim 6,10). Ez az ember megromlásának fő oka, és az irigység, a veszekedés és gyanakvás forrása. A pénz képes átvenni fölöttünk az uralmat, olyannyira, hogy egyeduralkodó bálványunkká válik (vö. Evangelii gaudium, 55). Ahelyett, hogy eszköz volna, amellyel jót cselekedhetünk és gyakorolhatjuk a mások iránti szolidaritást, a pénz az önzés logikájának szolgájává tehet minket és az egész világot, nem hagy teret a szeretetnek, és meggátolja a békét.

A példabeszéd megmutatja azt is, hogy a gazdag embert a kapzsiság hiúvá is teszi. Személyiségét a látszatokban jeleníti meg, abban, hogy másoknak megmutatja, mi mindent engedhet meg magának. Ám a látszat a belső üresség álcája. Élete a külsőségek rabja, a lét legfelszínesebb és legátmenetibb dimenziójáé (vö. Evangelii gaudium, 62).

Ennek az erkölcsi züllésnek legmélyebb lépcsőfoka a gőg. A gazdag ember úgy öltözködik, mintha király lenne, utánozza egy istenség viselkedését, elfeledve azt, hogy egyszerű halandó. A gazdagság szeretete által megromlott ember számára nem létezik más mint a saját énje, és ezért az őt körülvevő személyek nem lépnek be a látóterébe. A pénzhez való ragaszkodás gyümölcse tehát egyfajta vakság: a gazdag nem látja az éhes, sebekkel borított és megalázottságában elesett szegény embert.

Ha ezt a szereplőt vizsgáljuk, megértjük, hogy az evangélium miért ítéli el ilyen világosan a pénz szeretetét: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is” (Mt 6,24).

3. Az Ige ajándék

A gazdagról és a szegény Lázárról szóló evangéliumi rész segít bennünket abban, hogy jól felkészüljünk a közelgő húsvétra. Hamvazószerda liturgiája nagyon drámai módon arra figyelmeztet bennünket, hogy mi is éljük át hasonlóan azt, amit a gazdag ember tesz. A pap, amikor homlokunkra rajzolja a keresztet a hamuval, ezeket a szavakat ismétli: „Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” A gazdag és a szegény ember ugyanis egyaránt meghal, és a példabeszéd nagyobbik része már a másvilágon zajlik. A két főszereplő hirtelen rádöbben: „semmit sem hoztunk erre a világra, s nem is vihetünk el semmit” (1Tim 6,7).

A mi pillantásunk is a túlvilágra szegeződik, ahol a gazdag ember hosszas párbeszédet folytat Ábrahámmal, akit „atyjának” nevez (Lk 16,24.27), s ezzel megmutatja, hogy ő is Isten népéhez tartozik. Ez életét még ellentmondásosabbá teszi, hiszen eddig semmit sem tudtunk meg Istennel való kapcsolatáról. Életében nem volt hely Isten számára, az egyetlen isten ő maga volt saját maga számára.

Csak a túlvilági gyötrelmek között ismeri fel a gazdag ember Lázárt, és azt szeretné, hogy a szegény enyhítse kínjait egy kis vízzel. Hasonló dolgokat kér Lázártól, amelyeket a gazdag meg tudott volna tenni, ám soha nem tett meg. Ábrahám azonban elmagyarázza neki: „Emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem” (Lk 16,25). A túlvilágon valamiképpen helyreáll az igazság, és az életben elszenvedett gyötrelmeket kiegyenlítik a jó dolgok.

A példabeszéd folytatódik, és így üzenetet hordoz minden keresztény számára. A gazdag ugyanis, akinek élnek még testvérei, azt kéri Ábrahámtól, hogy küldje el ezekhez Lázárt, hogy az figyelmeztesse őket, ám Ábrahám így válaszol: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak” (Lk 16,29). És a gazdag ember ellenvetésére meg is erősíti: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek” (Lk 16,31).

Ilyen módon előttünk áll a gazdag ember igazi problémája: rossz sorsának eredete abban áll, hogy nem hallgatja meg Isten igéjét; ezért nem szereti már Istent, és ezért veti meg felebarátját. Isten Igéje élő erő, amely képes kiváltani a megtérést az ember szívében és a személyt ismét Isten felé fordítani. Ha bezárjuk szívünket Isten nekünk szóló ajándéka előtt, következésképpen testvérünk előtt is zárva marad a szívünk.

Kedves Testvérek! A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy megújuljunk az Ő Igéjében, a szentségekben és a felebarátainkban élő Krisztussal való találkozásban. Az Úr, aki a pusztában eltöltött negyven nap alatt legyőzte a Kísértő cseleit, megmutatja nekünk, hogy melyik úton járjunk. Vezessen minket a Szentlélek a valódi megtérés útján, hogy újra felfedezzük Isten Igéjének ajándékát, megtisztuljunk a látásunkat elvakító bűneinktől, és Krisztust szolgáljuk a szükséget szenvedő testvéreinkben. Bátorítok minden hívőt, hogy e lelki megújulást mutassák ki azokban a nagyböjti gyakorlatokban, amelyeket az egyházi szervezetek kezdeményeznek szerte a világban, hogy növekedjen a találkozás kultúrája az emberiség egyetlen nagy családján belül. Imádkozzunk egymásért, hogy Krisztus győzelmében részesedve képesek legyünk megnyitni kapuinkat a gyengék és a szegények előtt. Így tudjuk majd húsvét örömét teljesen megélni és tanúskodni róla.

Vatikán, 2016. október 18., Szent Lukács evangélista ünnepén

FERENC

 

* * * * *

Részletek
Ferenc pápa 2017-es Béke világnapi üzenetéből

 

Ennek az új évnek a kezdetén őszinte békeköszöntéssel fordulok a világ népeihez és nemzeteihez, az államok és kormányok, a vallási közösségek és a civil társadalom különféle szerveződéseinek vezetőihez. Békét kívánok minden férfinak, nőnek, kisfiúnak és kislánynak, és imádkozom érte, hogy Isten képmását lássuk meg minden emberben, s ezáltal úgy fogadjuk egymást, mint hatalmas méltósággal felruházott szent ajándékot. Különösképpen azokon a helyeken, ahol konfliktus dúl, tartsuk tiszteletben ezt a „legmélyebb méltóságot” és legyen cselekvésünk stílusa a tevékeny erőszakmentesség.

Ez az üzenet a béke 50. világnapjára szól. Az első ilyen üzenettel Boldog VI. Pál pápa minden néphez, nem csupán a katolikusokhoz fordult ezekkel a félreérthetetlen szavakkal: „Végre teljesen tisztán beigazolódott, hogy a béke az egyetlen igazi útja az emberi haladásnak (és nem a versengő nacionalizmusok közötti feszültségek, az erőszakos hódítások, vagy a hamis polgári rendet eredményező elnyomás).” Figyelmeztetett rá: fennáll a „veszély, hogy elhisszük: a nemzetközi feszültségeket nem lehet racionális úton, vagyis a jogon, igazságosságon és egyenlőségen alapuló tárgyalások révén feloldani, hanem egyedül csak az elrettentő és gyilkos erőszak révén”. Elődje, Szent XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikájából idézve VI. Pál kiemelte ennek az ellenkezőjét: „az igazságra, igazságosságra, szabadságra és szeretetre alapozott béke értelmét és szeretetét”. [Üzenet a béke I. világnapjára, 1968. január 1.] Megdöbbentő ezeknek a szavaknak az aktualitása, amelyek ma sem kevésbé fontosak és sürgetőek, mint ötven évvel ezelőtt.

 

Legyen a szeretet és az erőszakmentesség az a mód, ahogy egymáshoz viszonyulunk a személyek közötti, a társadalmi és a nemzetközi kapcsolatokban. Bárcsak az erőszakmentesség lenne a döntéseinket, kapcsolatainkat, cselekedeteinket, s mindenféle politikát jellemző stílus, a helyi, mindennapos szinttől egészen a világméretű szintig.

 

A széttöredezett világ

Az előző évszázadban átéltünk két gyilkos világháborút, a nukleáris háború fenyegetését és számos más konfliktust, és napjainkban is egy szörnyű, kisebb részekben folyó világháborúban találjuk magunkat. Nehéz megmondani, hogy a világ ma erőszakosabb-e mint korábban, és azt is, hogy a modern tömegkommunikációs eszközök és a korunkat jellemző mobilitás révén jobban tudatában vagyunk-e az erőszaknak, vagy jobban beletörődtünk.

Ez az erőszak, amely „darabokban” fejti ki hatását, különféle módokon és szinteken, minden esetben hatalmas szenvedést okoz, amelynek teljesen tudatában vagyunk: háborúk zajlanak számos országban és földrészen, terrorizmus, bűnözés, fegyveres támadások történnek, a migránsokkal és az emberkereskedelem áldozataival szemben visszaéléseket követnek el, pusztítják a természetes környezetet. Mi ennek a célja? Vajon az erőszak lehetővé teszi-e valaha maradandó értékű célok elérését? Vajon amit így elérnek, nem csak arra szolgál-e, hogy elszabaduljon a halálos konfliktusok végeláthatatlan sorozata, amelyből csak kevesen, a „háború urai” szereznek busás hasznot?

 

Az erőszak révén nem tudunk gondoskodni darabokra esett világunkról. Ha az erőszakra erőszakkal válaszolunk, az rengeteg szenvedéshez vezet…

 

Krisztus üzenete a valósággal szemben radikálisan pozitív választ fogalmaz meg: fáradhatatlanul hirdette Isten feltétel nélküli szeretetét, aki elfogad minket és megbocsát nekünk, és azt tanította tanítványainak, hogy szeressék ellenségeiket.

Assisi Szent Ferenc buzdításának megfelelően: „Amint ajkatokkal hirdetitek a békét, hasonló módon, sőt még nagyobb mértékben szívetekben is szülessék az meg”.

„Semmi sem lehetetlen, ha imádságunkkal Istenhez fordulunk. Mindnyájan a béke építőivé válhatunk”.

 

Ha Jézus valódi tanítványai akarunk lenni ma, ez azt is jelenti, hogy csatlakozunk az erőszakmentességre történő felszólításához. Ez a felszólítás – ahogy ezt elődöm, XVI. Benedek pápa megállapította – „realisztikus, mivel számot vet azzal, hogy a világban túl sok az erőszak, túl sok az igazságtalanság és ezért ezt a helyzetet nem lehet másképpen feloldani, mint még több szeretettel és még több jósággal. Ez a ’még több’ Istentől jön”.

Az erőszakmentesség a keresztények számára nem csupán taktikus viselkedés, hanem a személy létezésmódja, annak az embernek a magatartása, aki annyira meg van győződve Isten szeretetéről és hatalmáról, hogy nem fél szembeszegülni a rosszal a szeretet és az igazság puszta fegyverével.

„Bár megtanulnának az emberek erőszak nélkül küzdeni az igazságosságért…”

Soha ne fáradjunk bele, hogy elismételjük: „Isten neve soha nem igazolhatja az erőszakot. Egyedül a béke szent. Csak a béke szent, a háború nem az!”

 

Ha az erőszak az emberi szívben gyökerezik, fontos az erőszakmentesség útját járnunk elsőként már a családban. Ez a szeretetben megtalált öröm egyik összetevője, amint ezt kifejtettem a múlt márciusban közzétett Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításomban, miután az Egyház két éven keresztül gondolkozott a házasság és a család témájáról. A család az a feltétlenül szükséges hely, ahol a házastársak, a szülők és a gyermekek, a testvérek megtanulnak kommunikálni egymással és gondoskodni egymásról saját érdekeikről lemondva, és ahol a súrlódásokat vagy akár konfliktusokat nem erővel, hanem párbeszéddel, tisztelettel, egymás javának keresésével, irgalommal és megbocsátással lehet feloldani.

 

Természetesen előfordul, hogy a különbözőségekből súrlódás támad: kezeljük ezeket konstruktív és erőszakmentes módon, hiszen a „konfliktusok, a feszültségek és ellentétek változatos egységet alkothatnak, amely új életet fakaszt”, megőrizve „a szemben álló pólusok értékes feszültségét”.

Biztosíthatok mindenkit, hogy a Katolikus Egyház a béke építésére irányuló minden törekvést tevékeny és kreatív erőszakmentességgel fog kísérni.

A hagyománynak megfelelően ezt az üzenetemet december 8-án írom alá, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén. Mária a béke királynője. Fiának megszületésekor az angyalok Istent dicsőítették és békét kívántak a földön minden jóakaratú férfinak és asszonynak (vö. Lk 2,14). Kérjük a Szent Szüzet, hogy ő vezessen bennünket.

„Mindnyájan vágyunk a békére: számos ember építi a békét napról napra apró cselekedetekkel és sokan szenvednek és viselik türelemmel a fáradságot a béke építésére tett kísérletekben. 2017-ben tegyünk azért imádságunkkal és tetteinkkel, hogy olyan emberekké váljunk, akik száműzték az erőszakot szívükből, szavaikból és tetteikből, és törekedjünk erőszakmentes közösségek kialakítására, amelyek képesek gondoskodni közös otthonunkról. „Semmi sem lehetetlen, ha imádságunkkal Istenhez fordulunk. Mindnyájan a béke építőivé válhatunk”.

* * * * *

Lezárásához közeledik a Rimini Meeting

2017. augusztus 26. szombat 15.25.

 Tudósítás a találkozó hatodik napjáról:

http://hu.radiovaticana.va/news/2017/08/26/lez%C3%A1r%C3%A1s%C3%A1hoz_k%C3%B6zeledik_a_rimini_meeting/1332999

 

 

 * * * * *

Nem hiszem, hogy elegendő, ha a muszlimok azt mondják, ellenzik az erőszakot és a terrorizmust

2017. augusztus 25. péntek 18:56

 Tudósítás a találkozó ötödik napjáról:

 

 * * * * *

„Mit teszek azért, hogy békében lehessek a mellettem élőkkel?” – A Rimini Meeting negyedik napja

2017. augusztus 25. péntek 18:56

 Tudósítás a találkozó negyedik  napjáról:

 * * * * * 

„A mi örökségünk a húsvét, az új élet” – A Rimini Meeting harmadik napja

2017. augusztus 24. csütörtök 13:25

 Tudósítás a találkozó harmadik  napjáról:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-mi-oroksegunk-husvet-az-uj-elet-rimini-meeting-harmadik-napja

 * * * * *

„Európát nem mi fedeztük fel, hanem örökségként kaptuk” – A Rimini Meeting második napja

2017. augusztus 23. szerda 13:27
 

* * * * *

„Nem lehet a valóságot az erkélyről nézni” – Elkezdődött a Rimini Meeting

2017. augusztus 21. hétfő 19:10

Augusztus 20-án, vasárnap délelőtt megnyitotta kapuit a népek közötti barátságért megrendezett nemzetközi találkozó, a 38. Rimini Meeting, amelyről Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora a helyszínről tudósít.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-nem-lehet-valosagot-az-erkelyrol-nezni-elkezdodott-rimini-meeting

* * * * *

Augusztus 20-án kezdődik a 38. Rimini Meeting

2017. augusztus 13. vasárnap 13:01

Augusztus 20. és 26. között rendezik meg a 38. Rimini Meetinget, amelynek idei mottója egy idézet, Goethe „Faust” című művéből: „Szerezd meg azt, amit atyáidtól örököltél, hogy a tiéd legyen!”. A rendezvényről Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora tájékoztatta a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adását.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/augusztus-20-an-kezdodik-38-rimini-meeting

 

* * * * *

Papszentelés Esztergomban

2017. június 10-én

A papi hivatás szűnni nem akaró nyugtalan fáradozás és keresés, hogy Isten országa terjedjen a szívekben, eljusson minden emberhez, és megváltoztassa a világ életét – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros június 10-én az esztergomi bazilikában tartott pap- és diakónusszentelésen.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy ehhez nagyon oda kell figyelni a mai kor emberére. Arra az emberre, aki gyakran szétszórt, nem tud hosszas eszmefuttatásokat nyomon követni, gyakran a pillanatnyi élmények bűvöletében él. Arra az emberre, aki sokszor csak azért megy el a templomba, mert ott „az atya olyan klassz”, de ugyanezért pár hét múlva már lehet, hogy egy másik felekezethez csapódik.

A bíboros arról is beszélt, hogy a papoknak mást kell kínálniuk, mint amit a világ ad, és ehhez személyesen Krisztust kell szeretniük. Ha fáradhatatlan szenvedéllyel tanulmányozzuk a tanítását, imádságban tartjuk elevenen hozzá fűződő kapcsolatunkat, megadja a Szentlelket, aki hatékonnyá, áldottá, áthatóvá teszi a mi szavunkat is – buzdított.

A szentelendők lelkére kötötte, hogy különös gonddal készüljenek a szentbeszédekre, ne legyenek érthetetlenek, unalmasak vagy sematikusak, hanem beszédeiknek legyen mindig igazi hitbeli tartalma. Azt is hangsúlyozta, hogy minden korosztály számára fontos a hit
átadása.

A főpásztor beszámolt arról a tapasztalatáról, mennyire meghatározó egy-egy jó pap jelenléte még nemzedékek távolából is egy-egy plébánia életében.

 

  * * * * *

Gyászjelentés

Elhunyt Veres Árpád a Pázmáneum volt rektora, lelki üdvéért június
12-én, hétfőn 10 órakor az egri székesegyházban mutatnak be
szentmisét, majd a feltámadás reményében az altemplomban helyezik
sírba.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/elhunyt-veres-arpad-papai-prelatus-c-kanonok-c-prepost-ny-rektor

 * * * * *

 

Mindszenty József hercegprímás bécsi ostromlott vára

interjú a Magyar Hírlapban Varga Jánossal, a Pázmáneum rektorával

megjelent 2017. február 14-én

 

 

 * * * * *

 

Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956

nemzetközi egyháztörténeti emlékkonferencia
a Mika Sándor Egyesület és a Győri Egyházmegyei Levéltárral közös rendezésben

A helytállás üzenete 

2017. február 9-én nagy sikerrel lezajlott az ateista keleti despotizmus elleni helytállást taglaló, egyesületünk által szervezett nemzetközi emlékkonferencia . A Petőfi Irodalmi Múzeum mindkét dísztermét zsúfolásig megtöltő, közel kétszáz résztvevő előtt házigazdánk, Prőhle Gergely főigazgató és fővédnökeink: Veres András, Szabó István, valamint Gáncs Péter nevében Lackner Pál püspök urak kiemelték a múlttal való szembenézés bátorságát és a helytállás identitásformáló erejét. A közel kéttucat intézmény tudományos kutatói által kínált összkép az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb hozzájárulása volt az 1944 és 1956 közti hosszú évtized egyháztörténetéhez. A konferencia szekcióit Varga Lajos katolikus püspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ elnöke, Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott elnök-püspöke, dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának főgondnoka és Dr. Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem prorektora vezette. Előadóink részletes listáját ld.itt . A kávé- és ebédszünetekben a közönség egyházi könyvkiadók termését szemlézhette a Károlyi-palota üvegtetős aulája alatt. Az est végén a palota Lotz-termében a Károlyi-étterem és egyesületünk által előkészített fogadáson koccintottunk előadóinkkal és lelkes közönségükkel a nap sikerére Varga Lajos püspök úr ünnepélyes asztali áldása után.

Részletes információ: http://www.martyrium.hu/