Életerő Jézustól
Vendégünk volt
Dr. Csókay András
nemzetközi elismertségű idegsebész, a hit és a tudományok elkötelezett és hiteles művelője.
Előadást és tanúságtételt tartott
április 9-én 18.30-tól.
Ez az alkalom így a Nagyböjt vége felé nagyban segíthete a Húsvét ünnepére való lelki készületünket…
* * * * *
Március 29., szombat 18 órától a Pázmáneum dísztermében
Legeza László: Hivatással Istenhez c.,
2024-ben megjelent könyvének bemutatója, majd
koncert:
Kiss Gy. László, Liszt Ferenc díjas tárogatóművész közreműködésével.
* * * * *
Farsangi vigasság
március 3-án hétfőn 18:00 órakor a Pázmáneum dísztermében!
A vígaszság Gedeon bácsi fodrászatában indul változatos poénokkal és
szórakoztató slágerekkel, majd állatokról szóló zene és versek következnek. A
versek Romhányi – Rímhányó József tollából. A tavalyi sikeres estet folytatva,
nem maradnak el nyelvünk érdekességei és a nyelvtani quiz sem. Végül lesz
még eszem-iszom, dínom-dánom, sej-haj.
A jó zenét hivatásos zenészek
– Víg Margit, Víg Eszter, Kövi László és Pap Péter –
szolgáltatják, a prózai sziporkák pedig amatör társulatunk számos tagjának
szájából hangzanak majd el.
* * * * *
„FLY WITH ME”
Január 29-én, szerdán este 7 órakor
hangversenyre került sor a Pázmáneum Dísztermében
A koncerten a Bécsi Főegyházmegye Egyházzenei Konzervatóriumának diákjai,
Illés Teréz énekművész növendékei énekeltek. Zongorán kísért Eva Flieder zongoraművész, a konzervatórium, a pedagógiai főiskola és a Bécsi Zeneakadémia tanára.
A műsorban többnyire egyházzenei művek hangzottak el a következő szerzőktől:
Vivaldi, Bach, Händel, Mozart, Brahms, R. Strauss, Debussy, Rutter, néhány meglepetéssel, valamint magyaros virtussal és
könnyedséggel.
* ** * *
2025. január 22-én szerdán ünnepélyes megemlékezés.
A Collegium Pazmaneum disztermében 18 órakor,
Isten áldd meg a magyart!
magyar írók, költők írásai a Magyar Kultúra Napján
című műsorra került sor.
Sárközi Máté, Balassi Bálint, Illyés Gyula, Reményik Sándor, Tamási Áron,
Vörösmarty Mihály, Krúdy Gyula, Petőfi Sándor, Sík Sándor,
Radnóti Miklós, Farkas Árpád, Rimay János, Kovács Vilmos
és Ozsváth Sándor műveiből válogatta és előadja:
Szabó András
Kazinczy- és Madách-díjas előadóművész
és
Lázár Csaba
Kazinczy- és Pro Communicatione Christiana-díjas
Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett színművész
* * * * *
100 ember egy vers
Két ifjú tehetség hangversenye
január 11-én, az előesti szentmise után, 18 órától, a Díszteremben, III. emeleten.
Utána koccintás és szerény agapé.
* * * * *
hagyományos
Újévkezdő koncert
2025. január 6-án, Vízkereszt ünnepén 18 órakor
a Collegium Pázmáneum dísztermében
Illényi Katica – Liszt-és Artisjus díjas hegedű- és theremin művész, Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja.
Sárik Péter – Erkel Ferenc, Artisjus valamint Fonogram díjas zeneszerző és zongoraművész, az év zenésze 2016-ban