Beköszöntő

 

Kedves Olvasó! 

 
 
 
 
 
 „Illő, hogy a nagy elődök által ránk hagyományozott épített és szellemi örökséget tovább adjuk az utánunk jövő nemzedékeknek. S ebben az esetben bátran felvállalhatjuk mindazt, amit Pázmány Péter jóvoltából kaptunk.” – írta Erdő Péter bíboros, prímás, érsek 2011-ben a Pázmáneum újkori történetét bemutató kötet ajánlásában. E honlapnak is hasonló a célja. A Collegium Pázmáneum az Esztergom-Budapesti Érsekség szemináriuma, amely jelenleg tanulmányi és vendégházként működik. Amikor nincsenek szeminaristák, civil katolikus fiatalokat fogadunk, lelkipásztori, plébánosi, hittanári ajánlással. Az intézmény továbbra is magán hordja egy szeminárium jegyeit, hiszen fő feladata továbbra is a papság képzése mellett, a katolikus elit-képzés, illetve az egyházi kultúra elősegítése. Nem túl szigorú, de meghatározott napirendet tartunk, szentmisével, zsolozsmával. Ugyanakkor zenei, irodalmi, művészeti eseményeknek, megemlékezéseknek, ünnepségeknek is helyet adunk. Erdő Péter bíboros úr 2003-ban, a Pázmáneum működésének 380. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen így fogalmazott: „a Collegium Pazmanianum az Esztergom-Budapest Főegyházmegye és a magyar egyház bécsi nagykövetsége”. Ennek a feladatnak szeretnénk eleget tenni e honlap elindításával is. Aki ide ellátogat, ismerje meg a Pázmáneum múltját, kapcsolódjon be a jelenébe és érezze meghívva magát abba a jövőbe, amelyről minden egyházi intézmény és főként minden felelős keresztény ember élete tanúságot tesz. A kápolna bejárata fölötti felirat így – a világháló segítségével – még messzebbre ellátszik. Virtuálisan ugyan, de remélhetőleg mégis sokak szívébe találva. Mindannyiunknak szólnak ugyanis e szavak: „A Mester van itt, és téged hív!” (vö. Mk 10, 49)  Hogy milyen tevékenységre, szolgálatra, életformára hív, azt magunknak kell felfedezni, de az biztos, hogy hív. Ha pedig meghallom, és aszerint cselekszem, akkor követem Őt és éppen erre hív, az Ő követésére. Mert az Isten Országa közöttünk van, számunkra is elérhető, és megvalósítható életprogram. Remélem, hogy ez a hely, a Pázmáneum és virtuális megfelelője, ez a honlap ebben segít minden kedves „idelátogatónak”.                                                                                             
                                                                                                                            Varga János

                                                                                                                                      rektor