Archívum 2016

 

FERENC PÁPA ÜZENETE

A 2016. ÉVI MISSZIÓS VILÁGNAPRA

 

A missziós Egyház az irgalmasság tanúja

 

Kedves Testvérek!

Az Irgalmasság rendkívüli Szentéve, amit Egyházunk most él át, sajátos megvilágításba helyezi a 2016. évi Missziós Világnapot is: arra hív bennünket, hogy az ad gentes missziókra úgy tekintsünk, mint az irgalmasság hatalmas művére lelki és anyagi értelemben egyaránt. Valóban: ezen a Missziós Világnapon mind arra kapunk felszólítást, hogy induljunk el, „lépjünk ki”, mint missziót végző tanítványok, és mindnyájan állítsuk e küldetés szolgálatába tehetségünket, kreativitásunkat, bölcsességünket és tapasztalatunkat, hogy eljuttassuk Isten gyengédségének és együttérzésének üzenetét az emberiség egész családja számára. Missziós küldetése értelmében az Egyház gondját viseli azoknak, akik nem ismerik az Evangéliumot, mivel azt szeretné, hogy mindenki üdvözüljön és eljusson az Úr szeretetének megtapasztalására. Az Egyháznak „az a küldetése, hogy hirdesse Isten irgalmát, az Evangélium dobogó szívét” (Misericordiae Vultus bulla, 12), és szóljon róla a Föld minden részén, amíg el nem ér minden nőt, férfit, időst, fiatalt és gyermeket.

Az irgalom bensőséges örömet szerez az Atya szívének, amint minden emberi teremtménnyel találkozik; Ő kezdettől fogva szeretettel fordul a legesendőbbek felé is, mivel az Ő nagysága és hatalma éppen abban a képességében mutatkozik meg, hogy azonosulni tud a kicsinyekkel, az elhagyatottakkal és az elnyomottakkal (vö. MTörv 4,31; Zsolt 86,15; 103, 8; 111,4). Ő a jóságos, figyelmes és hűséges Isten, odaáll amellé, aki szükséget szenved, s ezáltal mindenkihez közel áll, főként a szegényekhez; olyan gyengédséggel vesz részt az emberi valóságban, ahogyan az édesapa és az édesanya gyermeke életében (vö. Jer 31,20). A Bibliában használatos kifejezés az anyaméhre utalva szól az irgalmasságról, vagyis felidézi az édesanya szeretetét gyermekei iránt, akiket örökké szeretni fog, bármilyen körülmények között és bármi is történjék, hiszen méhének gyümölcsei. Ez annak a szeretetnek is lényegi vonása, amelyet Isten táplál minden gyermeke iránt, különösképpen annak a népnek a tagjai iránt, amelyet létrehozott és amelyet gondozni és nevelni akar. Esendőségük és hűtlenségük láttán szíve megindul és megremeg az együttérzésben (vö Oz 11,8). Ő mégis mindenki irányában irgalmas, szeretete minden nép felé fordul és gyengédsége kiterjed minden teremtményre (vö. Zsolt 145, 8-9).

Az irgalom legmagasztosabb és legteljesebb megnyilvánulása a megtestesült Ige. Ő mutatja fel az irgalomban gazdag Atya arcát, „az irgalomról nemcsak beszél, nemcsak példabeszédekkel és hasonlatokkal magyarázza, hanem személyében magára öltve megtestesíti” (II. János Pál, Dives in misericordia, 6). Ha befogadjuk és követjük Jézust az Evangélium és a szentségek által, a Szentlélek műve révén mi is olyan irgalmasok lehetünk, mint mennyei Atyánk, megtanulhatunk úgy szeretni, ahogyan Ő szeret minket és odaadhatjuk életünket ingyenes ajándékként, mint az ő jóságának jelét (vö. Misericordiae Vultus bulla, 3). Az Egyház az emberiség körében az első közösség, amely Krisztus irgalmasságából él: mindenkor érzi, hogy Ő vigyáz rá és kiválasztja irgalmas szeretetével és ebből a szeretetből meríti küldetésének jellegét, ebből él és ezt mutatja meg a népeknek a mások kultúráját és vallási meggyőződését tiszteletben tartó párbeszédben.

Erről az irgalmas szeretetről tesz tanúságot számos, mindenféle korú és állapotú férfi és nő, éppúgy, mint az Egyház tapasztalatának első időszakában. Isten anyai szeretetének ékesszóló jele, hogy jelentős és egyre növekvő a női jelenlét a missziók világában a férfiaké mellett. A nők, világiak és szerzetesek egyaránt, s napjainkban nem kevés család is, különféle formában végzik missziós hivatásukat: az Evangélium közvetlen hirdetésétől a karitatív szolgálatig. A misszionáriusok evangelizációs és szentségi tevékenysége mellett a nők és a családok gyakran alkalmasabbak rá, hogy megértsék az emberek problémáit, képesek ezekkel megfelelő és újszerű módon foglalkozni. Gondoskodnak az életről, és figyelmük elsősorban az egyes személyek és nem a struktúrák felé fordul, s minden emberi és lelki erőforrást mozgósítanak, hogy építsék a harmóniát, a kapcsolatokat, a békét, a szolidaritást, a párbeszédet, az együttműködést és a testvériséget, mind az emberek között, mind tágabb értelemben, a társadalmi és kulturális élet színterein és főként a szegényekkel való törődésben.

Számos helyen az evangelizáció a nevelési tevékenységgel veszi kezdetét, amelyre a missziós művek munkát és időt szánnak, éppen úgy, mint az Evangéliumból ismert irgalmas szőlőműves (vö. Lk 13, 7-9; Jn 15,1), és türelemmel várják a gyümölcsöket az évekig tartó lassú fejlődés eredményeként. Így lesznek olyan személyek, akik képesek evangelizálni és az Evangéliumot eljuttatni oda is, ahol az ember nem gondolná, hogy ez megvalósítható. Az Egyház azok számára is lehet „édesanya”, akik a jövőben jutnak el a krisztushitre. Azt kívánom ezért, hogy Isten szent népe végezze az irgalom édesanyai szolgálatát, amely nagy segítséget jelent az Úrral való találkozásra és az iránta való szeretet átérzésére azon népek számára is, akik még nem ismerik Őt. A hit ugyanis Isten ajándéka és nem a prozelitizmus gyümölcse, ám azoknak a hitéből és szeretetéből fakad, akik az Evangéliumot hirdetvén Krisztusról tesznek tanúságot. Amikor a világ útjait járják, Jézus tanítványainak az a feladata, hogy méricskélés nélkül szeressenek, vagyis mindenkivel szemben az Úr mértékével mérjenek. Hirdessük tehát a legszebb és legnagyobb adományt, amit ránk hagyott: az ő életét és szeretetét.

Minden népnek és minden kultúrának joga van rá, hogy eljusson hozzá az üdvösség üzenete, amely Isten ajándéka minden ember számára. Ez annál is inkább fontos, ha tekintetbe vesszük, mennyi igazságtalanság, háború, humanitárius válság vár ma megoldásra. A misszionáriusok tapasztalatból tudják, hogy a megbocsátás és az irgalmasság Evangéliuma örömet, kiengesztelődést, igazságosságot és békét hozhat. Az evangéliumi küldetés – „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28, 19-20) – még nem teljesült be, sőt, felszólítás mindnyájunk számára a jelen helyzetben és az aktuális kihívások előtt, hogy átérezzük a hívást a missziós „kilépésre”, amint erre utaltam az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításomban: „Minden keresztény ember és minden közösség maga fogja felismerni, hogy melyik az az út, amelyet az Úr kér tőle. Ám valamennyien egyaránt arra kapunk indítást, hogy fogadjuk el ezt a hívást: lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára” (20).

Éppen a mostani Szentévre esik a Missziós Világnap alapításának 90. évfordulója, amelyet a Hitterjesztési Pápai Mű kezdeményezésére XI. Piusz pápa hagyott jóvá 1926-ban. Időszerű tehát utalnom elődeim bölcs útmutatásaira, akik elrendelték, hogy ehhez a Pápai Műhöz juttassák el mindazokat az adományokat, amelyeket a világ minden részén az egyházmegyék, plébániák, vallási közösségek, egyházi társulatok és mozgalmak összegyűjtenek, hogy segítsék a szükséget szenvedő keresztény közösségeket és támogassák az evangélium hirdetését a világ végső határáig. Ma se vonjuk ki magunkat az Egyház missziós szeretetközösségének e gesztusa alól, ne zárjuk be szívünket saját aggodalmainkba, hanem tárjuk szélesre azt, fogadjuk be az egész emberiséget.

Szűz Mária, a megváltott emberiség magasztos ikonja, az egyház missziós példaképe, tanítsa meg minden férfinek, nőnek és családnak, hogy hozzák létre és őrizzék meg mindenütt a Feltámadt Úr élő és titokzatos jelenlétét, aki megújítja, és örömteli irgalmassággal tölti el a személyek, kultúrák és népek közötti kapcsolatokat.

Vatikán, 2016. május 15., Pünkösd ünnepén

 

 

 

 

Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2016

Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)

Az irgalmasság cselekedetei a jubileumi szentév útján

 

  1. 1.    Mária, egy olyan egyház jelképe, amely evangelizál, mert már befogadta az Evangéliumot

 

A jubileumi szentévet meghirdető bullában arra hívtam fel mindenkit, hogy „a jubileumi szentév nagyböjtjét fokozottabban éljük meg, úgy, mint Isten irgalmassága ünneplésének és megtapasztalásának intenzív időszakát” (Misericordiae Vultus, 17). Isten Igéjének hallgatására, és a „24 óra az Úrért” kezdeményezésre való felhívással szerettem volna kiemelni az Ige, különösképpen a prófétai ige imádságos meghallgatásának elsődlegességét. Isten irgalmassága ugyanis üzenet a világ számára: de az üzenet átadását minden kereszténynek magának kell megtapasztalnia. Ezért küldöm el nagyböjt idején az irgalom misszionáriusait, hogy mindenki számára Isten közelségének és megbocsátásának konkrét jelévé váljanak.   

Miután Mária megkapta Gábriel arkangyaltól a jó hírt, a Magnificat-ban prófétai módon megénekli az irgalmat, amellyel Isten kiválasztotta őt. A názáreti Szűz, József jegyese ily módon az Egyház tökéletes jelképévé válik, amely evangelizál, mivel ő az, aki a Szentlélektől szűz méhébe fogadta az Evangéliumot.  A prófétai hagyományban, az irgalom valóban, már etimológiai szinten is szoros kapcsolatban van az anyaméhhel (rahamim), valamint azzal a nagylelkű, elkötelezett és hűséges jósággal (hesed), amely a rokoni és szülői kapcsolatokat jellemzi.

 

  1. 2.    Az Isten emberekkel kötött szövetsége: az irgalmasság története

 

Az isteni irgalmasság misztériuma Isten és népe, Izrael közötti szövetség történetében mutatkozik meg. Isten valójában mindig irgalommal teli, minden körülmények között kész arra, hogy népére feltétlen együttérzéssel és gyöngédséggel tekintsen, főleg a legdrámaibb időszakokban, amikor a hűtlenség eltépi a szövetségi köteléket, és az egyezséget a jog és igazság talaján kell újra megkötni. Itt állunk a szeretet igazi drámája előtt, amelyben Isten az atya és az elhagyott férj szerepét játssza, miközben Izrael a tékozló fiú/lány, vagy hűtlen feleség. Tulajdonképpen ez a családot lefestő kép az – mint Ozeás esetében (Oz 1-2) –, amely kifejezi, milyen mértékben szeretne Isten kötődni népéhez.

A szeretetnek ez a drámája a megtestesült Fiúban éri el csúcspontját. Őáltala Isten határtalan irgalma árad ki, egészen addig a pontig, amíg „megtestesült irgalmassággá” válik (Misericordiae Vultus, 8). Emberként, a názáreti Jézus minden tekintetben Izrael fia. És olyannyira az, hogy megtestesíti Isten tökéletes befogadását, amelyet a Shemá elvár minden zsidótól, amely még ma is az Isten és Izrael közötti szövetség szíve: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv 6,4-5) Az Isten Fia a Vőlegény, aki mindent megtesz, hogy elnyerje Jegyese szeretetét, akihez az a feltétel nélküli szeretet köti, amely a vele való örök menyegzőn mutatkozik meg.

Ez az apostoli kérügma dobogó szíve, amelyben az isteni irgalmasságnak központi és alapvető helye van. Ez az „Isten üdvözítő szeretetének a szépsége, amely a meghalt és feltámadott Jézus Krisztusban nyilvánult meg” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 36), az első kinyilatkoztatás, amelyet „különféle módokon újra és újra meg kell hallgatni, s amelyet újra és újra kell hirdetni a katekézis során” (uo. 164). Az irgalmasság tehát „Istennek a bűnös iránti magatartását fejezi ki, mellyel további lehetőséget nyújt számára, hogy átgondolja életét, megtérjen és higgyen” (Misericordiae Vultus, 21), ily módon újból megerősítve a vele való kapcsolatot. És a keresztre feszített Jézusban Isten elérkezik odáig, hogy a bűnöst szeretné elérni, bármilyen távol legyen is tőle, éppen ott, ahol elvesztette őt, és eltávolodott tőle. Mindezt abban a reményben teszi, hogy végre meg tudja lágyítani Jegyese megkeményedett szívét.

 

  1. 3.    Az irgalmasság cselekedetei

 

Isten irgalma átalakítja az ember szívét, megmutatva neki a hűséges szeretetet, és ezzel alkalmassá téve őt az irgalmasságra. Ez egy mindig megújuló csoda, hogy az isteni irgalmasság be tudja ragyogni bármelyikünk életét, a felebarátaink iránti szeretetre ösztönözve bennünket, és arra indítva minket, amit az egyházi hagyomány az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek nevez. Ezek arra emlékeztetnek minket, hogy a hitünk mindennapos és kézzelfogható cselekedetekben mutatkozik meg, amelyek arra irányulnak, hogy felebarátunkat testileg és lelkileg segítsük, és amelyek alapján meg leszünk ítélve: enniük kell adnunk, látogatnunk, vigasztalnunk, tanítanunk kell őket. Ezért fejeztem ki vágyamat, hogy: „a keresztény nép a Jubileum ideje alatt elmélkedjen az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről. Ez az egyik módja annak, hogy lelkiismeretünk – mely gyakran elszunnyad a szegénység drámája előtt – fölébredjen, és egyre mélyebbre hatoljunk az Evangélium szívébe, ahol a szegények az isteni irgalmasság különleges kedvezményezettjei.” (uo. 15) A szegény emberben valóban Krisztus teste „válik újra láthatóvá, mint megkínzott, megsebzett, megostorozott, kiéheztetett, menekülő test…, hogy fölismerjük, megérintsük és ápoljuk.” (uo.) Ez hallatlan és botrányos misztérium, melynek során az ártatlan Bárány szenvedései meghosszabbodnak a történelemben. Az önzetlen szeretet égő csipkebokra ez, amely elé Mózeshez hasonlóan csak levetett saruval állhatunk (vö. Kiv 3,5); még inkább így van ez, ha a szegény ember olyan testvérünk Krisztusban, akit a hitéért üldöznek.

Ezelőtt a szeretet előtt, amely erős, mint a halál (vö. Énekek éneke 8,6), a legszerencsétlenebb szegény ember az, aki saját magát nem tartja szegénynek. Gazdagnak hiszi magát, de valójában a szegények között a legszegényebb. Azért szegény, mert a bűn rabja, amely arra sarkallja, hogy gazdagságát és hatalmát ne Isten és a többi ember szolgálatára használja, hanem hogy elfojtsa magában a mély meggyőződést, hogy ő sem más, mint egy szegény koldus. És minél nagyobb a rendelkezésére álló gazdagság és hatalom, annál nagyobbá válik hazug vaksága. Elérkezik oda, hogy látni sem akarja az ajtajánál kolduló szegény Lázárt, (vö. Lk 16, 20-21), aki maga Krisztus, aki a szegényeken keresztül a megtérésünket koldulja. Lázár a megtérés lehetősége, amelyet Isten felkínál, és amit talán nem veszünk észre. És ehhez az elvakultsághoz a hatalom gőgjének önkívületi érzése társul, amelyben baljóslatúan visszhangzik az– „olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter 3,5) – démoni mondata, amely minden bűn forrása. Ez az elvakultság társadalmi és politikai struktúrák alakját is öltheti, amint az a XX. század totalitárius rendszereiben is megmutatkozott, és amint ez napjaink technokrata és egyeduralkodó ideológiáiban is megjelenik, amelyek megkísérlik Istent jelentéktelenné tenni, és az embert kihasználható tömeggé alacsonyítani. És ezt mutatják meg napjainkban a bűnözés kialakult struktúrái, amelyek a pénzt bálványozó hamis fejlődési modellhez kapcsolódnak, amely közömbössé teszi a leggazdagabb embereket és társadalmakat a szegények sorsa iránt, bezárják előttük a kapukat, és még látni sem akarják őket.

Ennek a jubileumi szentévnek a nagyböjti időszaka tehát mindenki számára alkalmat nyújt arra, hogy végre kilépjen saját elidegenedett létezésmódjából az Ige hallgatásának, és az irgalmasság cselekedeteinek köszönhetően. Ha a testi szükségleteiken keresztül megérintjük Jézus testét rászoruló testvéreinkben, akiknek ételt, ruhát, szállást adunk, akiket meglátogatunk, a lelki szükségleteik – tanácsadás, tanítás, megbocsájtás, figyelmeztetés, imádkozás – közvetlenebbül megérintik bűnös voltunkat. A testi és lelki cselekedeteket ezért soha sem szabad szétválasztani. És valóban, a keresztre feszített Jézus testének a szükséget szenvedőben történő megérintésével válhat tudatossá a bűnös ember számára a meggyőződés, hogy ő maga is csak egy szegény koldus. Ezen az úton járva a „gőgősök”, a „hatalmasok”, és a „gazdagok”, akikről a Magnificat beszél, megkapják a lehetőséget annak megtapasztalására, hogy érdemtelenül őket is szereti a keresztre feszített, aki őértük is meghalt és föltámadt. Csak ez a szeretet lehet válasz a boldogság és szeretet iránti végtelen szomjúságra, amelyet az ember a tudás, a hatalom és a birtoklás bálványaival képzel csillapítani. De mindvégig fennmarad annak veszélye, hogy a Krisztustól történő mind nagyobb elzárkózás miatt, aki a szegényeken keresztül tovább kopogtat szívük ajtaján, a gőgősök, a hatalmasok és a gazdagok végül önmagukat ítélik arra, hogy alámerülnek a magány örök örvényébe, amely a pokol. Emiatt kell értük, és mindnyájunkért elismételni újra Ábrahám szívből jövő szavait: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak” (Lk 16,29). Ez a cselekvő odafigyelés a legjobb módja annak, hogy felkészüljünk a már feltámadt Vőlegény halál és bűn fölötti végleges győzelmének megünneplésére, aki szeretné megtisztítani Jegyesét, miközben jövetelére vár.

Ne vesztegessük el a nagyböjt alkalmas időszakát, amely a megtérésünket szolgálhatja! Szűz Mária anyai közbenjárásával kérjük ezt, aki az ajándékba kapott isteni irgalom nagysága előtt elsőként ismerte fel saját kicsinységét (vö. Lk 1,48), és az Úr alázatos szolgálójává vált (vö. Lk 1,38).

 

Vatikán, 2015. október 4.

Assisi Szent Ferenc ünnepén

A Rimini Meeting-ről  Varga János, a Pázmáneum rektora tudósít a Vatikáni Rádióban. 

Rimini Meeting 2016

A tudósítások  a rádió honlapján az alábbi címeken olvashatók ill. meghallgathatók:

A 37. Rimini Meeting elé

“Te érték vagy számomra” – a Rimini Meeting idei mottója 

Az üdvösség nem automatizmus, hanem ajándék 

Az iszlám Európában 

„Egy ölelés, amely megváltoztatja a történelmet”   

a Rimini Meeting utolsó előtti napja 

Az utolsó nap eseményei 

 

* * * * *

 

Volt Pázmánita az új magyar érsek:

2016. május 13-án Őszentsége Ferenc pápa

Dr. Pintér Gábor pápai prelátust,

az ausztriai Apostoli Nunciatúra első tanácsosát, a Váci Egyházmegye papját

Apostoli Nunciussá nevezte ki a Belarusz Köztársaságba, és egyúttal érseki rangra emelve őt a velebusdói címzetes érseki címet adományozta neki.

 Pintér Gábor

Pintér Gábor atya Kunszentmártonban született 1964-ben. A kecskeméti piarista gimnáziumban 1982-ben érettségizett. Váci egyházmegyés kispapként a teológiát 1982-83-ban Egerben, 1983-87-ban Budapesten, 1987-89-ben Bécsben végezte. 1988. június 11-én Vácott pappá szentelték. 1989-93-ban Eichstättben, 1993-96:-ban Rómában a Lateráni Egyetemen jogot és diplomáciát tanult. 1993-ban Budapesten teológiai doktorátust szerzett. 1987-89-ben Bécsben a Pázmáneum prefektusa és az Opus Mystici Corporis kiadó munkatársa, 1989-93-bana Kastli Magyar Gimnázium hittanára és internátusi igazgatója volt. 1996-ban a vatikáni diplomataképzőnek számító Pápai Egyházi Akadémia elvégzése után a Szentszék diplomáciai szolgálatába lépett.

 1996-2000 között a haiti nunciatúrán, majd 2000-2003 között a bolíviai nunciatúrán szolgált titkárként. 2003-2006 között az észak-európai országokban (Svédország, Norvégia, Izland, Dánia, Finnország) akkreditált stockholmi nunciatúra titkára, majd tanácsosa volt. 2006-2010 között a párizsi nunciatúrán, 2010-2013 között a manilai nunciatúrán, 2013.-tól pedig a bécsi nunciatúrán szolgált első tanácsosi beosztásban.

A magyar mellett olaszul, angolul, németül, spanyolul, franciául, oroszul, svédül és haiti kreol nyelven beszél.

A Pázmáneum számára megtiszteltetés, hogy egy újabb főpásztor került ki köreiből. Gratulálunk Mons. Pintér Gábor érseki és nunciusi kinevezéséhez!

 

 Kiegészítő információk:

-        A minszki apostoli nunciatúra Mons. Claudio Gugerotti Kijevbe történt áthelyezésével üresedett meg 2015 végén. A nunciatúra új épületének alapkövét Pietro Parolin bíboros államtitkár áldotta meg 2015 márciusában.

-        A legújabb időkben egyedül Kada Lajos érsek személyében volt magyar nemzetiségű nuncius a pápai diplomáciai karban, aki 2000-ben ment nyugdíjba Madridból (és 2001-ben hunyt el Budapesten). A szentszéki diplomáciában Pintér Gábor mellett jelenleg még két magyar pap szolgál: az esztergom-budapesti egyházmegyés Mons. Forró József jelenleg a Burkina Faso-i nunciatúra titkára, a székesfehérvári egyházmegyés Mons. Lengyel Ervin pedig az angolai nunciatúra titkára.

 -        A velebusdo-i egyházmegye (latinul Dioecesis Velebusdiensis) egy megszűnt egyházmegye, ma címzetes érseki szék.

Velebusdo a római várossal Pautalius-sal azonosítható, a középkori neve a mai Kjustendil településnek Bulgáriában, Szófiától délnyugatra.

Pautalia ősi püspöki székhely volt a Római Birodalom Dacia Mediterranea tartományában, a Sardica-i érsekség suffrageanusa. Egy püspökének neve ismert Evangelio, akit 516-ban Anastasius császár Konstantinápolyba hivatott a monofizitákkal való vita miatt.

Később, a középkorban a bolgár egyház egy rövid időszakra közösségre lépett Rómával. Az egyesült egyházmegyék között volt a velebusdói is, amelynek érseke, Anastasio, III Innocenc páptól kapta meg a palliumot 1204. febuár 25-én.

 * * * * *

Ferenc pápa 2016. május 17-én, kedden délben elfogadta Pápai Lajos győri megyéspüspök lemondását hivataláról, amelyet az egyházi törvénykönyv 401-es kánonja első paragrafusa szerint nyújtott be, mivel betöltötte 75. életévét.

A Szentatya egyidejűleg kinevezte győri püspökké Veres András püspököt, aki eddig a szombathelyi egyházmegye főpásztora volt.

Veres András