Tekints fel az Égre!
Cserháti Ferenc, az MKPK külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspökének 15. körlevele a külföldön élő magyar, illetve magyarul beszélő hívekhez és lelkipásztorokhoz, 2020 karácsonyán.
Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Magyar Testvéreim!
Az elmúlt hetek és hónapok megpróbáltatásai rámutattak arra, hogy mennyire törékeny és sebezhető az ember, és mennyire rászorul a Teremtő atyai segítségére, bölcs tanácsaira. Megmutatták, hogy az ember egyáltalán nem olyan erős, legyőzhetetlen, mint ahogyan azt esetleg korábban gondolta. Lehetőségei korlátozottak, nagyon is gyenge, esendő és véges teremtmény, akinek szüksége van Istenre és szüksége van embertársaira: az orvosok, a mentősök, az ápolók és még nagyon sokan mások önfeláldozó szolgálatára. Szüksége van bizonyos szabályok és parancsok – nem utolsó sorban az isteni törvények és parancsok megtartására, mert ezek nélkül elvész és úgy eltűnik, mint az árnyék és a lehelet – érvel a zsoltáros (vö. Zsolt 144, 4).
A pandémia által előidézett szükséghelyzetben különösen is megmutatkozott, hogy valamennyien egy hajóban evezünk, hasonló aggodalmak és félelmek között. „Egyikünk sem mentheti meg maga önmagát. Ahhoz, hogy valóban növekedjünk, együtt kell növekednünk, és meg kell osztanunk azt, amink van, mint az a fiú, aki Jézusnak felajánlott öt árpakenyeret és két halat…, ami elegendő lett ötezer embernek” (vö Jn 6, 1-15) – emlékeztetett nemrég Ferenc pápa (Üzenet az elvándorlók és menekültek 106. világnapjára, 2020. szeptember 27.). A vészhelyzet megmutatta, hogy szükségünk van embertársaink segítségére, de legfőképpen annak az isteni erőnek és erőforrásnak, görögösen: a paraklétosznak, magyarán: annak az Erős és Bölcs Istennek a tanácsaira és segítségére, aki mindig képes újjáteremteni és megújítani a föld színét, képes talpra állítani, jóra fordítani még a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is.
Bölcs tanácsai és egyháza által Isten a mai válságos helyzetben is felkínálja segítségét, és képes olyan energiákat felszabadítani bennünk, amelyek felülmúlhatják akár még a fizikai képességeinket is. Az Úr Lelke felébreszti bennünk mindenek előtt a hit, remény és szeretet hegyeket mozgató és újjáteremtő erőit. Emlékezetünkbe idézi, hogy él az Isten, és nekünk szükségünk van Rá. Eszünkbe juttatja, hogy „nem vagyunk elégségesek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk: szükségünk van az Úrra, ahogyan a régi hajósoknak szükségük volt a csillagokra” és ezek iránymutató jelzésére. Ez a Lélek a vészhelyzetben azt sugallja, hogy „hívjuk meg Jézust életünk bárkájába és bízzuk Rá a félelmeinket, mert Ő legyőzi azokat” – buzdít Ferenc pápa, és így folytatja: „Akárcsak a tanítványok, mi is megtapasztaljuk, hogy ha Ő a fedélzeten van, nem fogunk hajótörést szenvedni. Isten ereje ugyanis képes jóra fordítani mindazt, ami velünk történik, még a legrosszabb dolgokat is. Isten ereje lecsendesíti a viharainkat, és Vele sohasem hal meg az élet” (Ferenc pápa, Senki sem menekülhet meg önmagában, MK, 2020. március 27.). Bízzunk Istenben és ne feledkezzünk meg segítségét kérni!
Ezzel a körlevéllel a Teremtő és az Újjáteremtő Isten erejét hirdetem: a feltámadt Krisztus győzelmét a koronavírus, a gyilkos betegségek, a bűn és a halál fölött. A Feltámadt Krisztus közelségét akarom megéreztetni mindazokkal, akik a nagy világjárvány miatt, most magányosan és embertársaiktól elszigetelten élnek, vagy éppen elcsüggedtek és komoly megpróbáltatásokat szenvednek: az idősek, a fiatalok, a munkanélküliek, a nincstelenek, a megfertőzött betegek, vagy azok, akik éppen életük kockáztatása árán is, beteg és szenvedő embertársaik szolgálatában állnak: az orvosok, az ápolók, a közellátásban dolgozók, a rendfenntartók, az önkéntesek… De az Úr közelségét szeretném megéreztetni azokkal is, akik az elmúlt években külföldre kényszerültek, vagy csak éppen az idegenben akartak szerencsét próbálni, és most szeretteiktől, szüleiktől, gyermekeiktől, rokonaiktól elszakadva, valahol a nagyvilági szétszórtságban magányosan szenvednek, szülőföldjük, otthonuk és családjuk után vágyakoznak. Ez a levél Istenbe vetett hitünket és bizalmunkat akarja erősíteni a világjárvány okozta nehéz helyzetben. Jelezni akarja, hogy nem vagyunk egyedül: az Úr velünk van, és velünk van a hívők közössége, amely buzgón kéri az Urat, idehaza és világszerte, hogy vegye el tőlünk ezt a rettenetes csapást.
Kedves Külföldi Magyar Testvéreim, mi magunk is sokat tehetünk egymásért, egyénileg és közösen is, legfőképpen az által, hogy imádkozunk egymásért, szeretteinkért, nemzetünkért és a világjárvány által sújtott minden embertársunkért. Aztán sokat tehetünk az által is, ha figyelmesek vagyunk egymás iránt, segítjük egymást, külföldön is összefogunk és összetartunk, jót teszünk, legfőképpen testvéreinkkel… „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben” (Gal, 6, 10) – figyelmeztet a nemzetek apostola. A megpróbáltatásnak ez a súlyos időszaka alkalom arra is, hogy tekintetünket a fennvalókra, az égiekre, a maradandó értékekre, életünk igazi nagy kérdéseire irányítsuk és ezeken elgondolkodjunk, hiszen amint ez írva van: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jak 1, 17). Az üdvösség felülről jön, az Atyától, nem az emberektől.
A nemzeti összetartozás és a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében különösen is nagy terveket szövögettünk. Azt terveztük, hogy megerősítjük hitünket a köztünk élő Krisztusban, és sokféleképpen erősítjük majd az országhatárokon átívelő egységet és összetartozást is: összefogunk Istennel és összefogunk egymással. Az Úr útjai azonban kifürkészhetetlenek és gondolatai meghaladják az emberét (vö. Róm 11, 34; Iz 55, 8-9). A járványhelyzet beleszólt mégoly nemes terveinkbe is. Nagyon sok szép rendezvényünk elmaradt, vagy átkerült az online térbe. A budapesti NEK világeseménye is évi elhalasztást nyert és új időpontot kapott: 2021. szeptember 5-12. Külföldi lelkipásztori látogatásaim túlnyomó része idén elmaradt, és ezt valóban nagyon sajnálom. Elmaradtak az európai és amerikai magyar lelkipásztori konferenciák. Külföldön szolgáló Főtisztelendő Paptestvéreimmel is csak némi online kapcsolatot tudtam ápolni.
A járványhelyzet ugyanakkor rámutatott arra, hogy a modern médiák is hasznos eszközök lehetnek az Úr és evangéliumának szolgálatában, sőt azok felhasználása által még az egyház látható és láthatatlan közösségét is lehet erősíteni, legfőképpen a lelki közösséget. Új lehetőséget kaptunk a krisztusi örömhír terjesztésére. Sokfelé megszervezték a magyar szentmisék online-közvetítését. Magam az Apostol TV szentmise-közvetítései és az egyéb közösségi oldalak eszközei által igyekeztem erősíteni Külföldi Magyar Testvéreim hitét és szülőföldi kötődését, nemzeti és kulturális összetartozását. A szentmise-közvetítések természetesen, nem pótolják a személyes találkozásokat és személyes részvételünket a szentmisén, ugyanakkor azok nem is show-műsorok, hanem a közös ima és az evangéliumi igehirdetés új és komolyan veendő lehetőségei, amelyeket jó, ha a jelenlegi vészhelyzetben megfelelő módon ápolunk és igénybe veszünk. Ezek az online közvetítések új lehetőséget kínálnak arra, hogy megtapasztaljuk Krisztus Urunk közelségét és azt a segítséget, amelyet az Úr mindig felkínál nekünk az Ő vigasztaló és erősítő üzenetével, az Isten igéjével. Hogyne ajánlanám kedves Külföldi Magyar Testvéreim szíves figyelmébe ezt a lehetőséget, és kérném, hogy szükség esetén és lehetőségeikhez mérten, otthonaikban is úgy próbáljanak részt venni a szentmise-közvetítésben, mintha csak a templomban, az Isten házában lennének: Isten népének közös otthonában, vagy éppen a család-egyház szentélyében, ahol adott esetben még lelki szentáldozáshoz is járulhatnak. Nem egy családtól hallottam már, hogy ők úgy készülődnek ezekre a szentmisékre, mintha csak a templomba igyekeznének: otthonaikban templomi csendet teremtenek, ünneplőbe öltöznek, keresztet helyeznek az asztalra és még gyertyát is gyújtanak, és így együtt imádkoznak a távolbeli imádkozókkal.
Még egy ilyen szükség által diktált virtuális részvétel a szentmisén is nagyon üdvös és hasznos; megérezteti a hívő emberekkel, főleg azokkal, akik magányosak, kénytelenek bezárkózni otthonaikba, betegek, vagy veszélyben forognak, hogy soha nincsenek egyedül: Isten megkeresi őket, bekopogtat hozzájuk és velük van, az egyház által is felkínálja segítségét, gondoskodik övéiről, Isten népe gondol rájuk és imádkozik értük, akár csak azokért is, akik segítik őket: az orvosok, az ápolók, az ápolónővérek, a gyógyszerészek, a rendőrök, a közellátásban dolgozók. Ezek a közvetítések Isten áldását sugározzák minden ember felé.
Napjainkban különösen nagy szükség van a hívő és imádkozó emberekre, akik Istentől várják az üdvösséget, itthon és külföldön egyaránt. Mindszenty József bíboros szavait idézem: “Legyünk most az imádság nemzete. Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni” – buzdított Isten szolgája, a jó pásztor 1945. október 7-én esztergomi székfoglaló beszédében, a miénkhez hasonló válságos időkben. XII. Piusz pápa szózata is többször beigazolódott már: “Nagy a hatalma annak a hadseregnek, amelyik a kard helyett a rózsafüzért tartja kezében” (vö. XII Pius, Ingruentium Malorum enciklika a rózsafüzér imádságról, Roma, 1951. szeptember 15). Imádkozzunk szüntelenül, és fogadjuk szívünkbe a Szentlélek megtermékenyítő erejét, Isten üdvözítő Igéjét, mint ahogyan ezt a Boldogságos Szűz Mária is tette és világra hozta az Üdvözítőt, a Szabadítót.
Minden igyekezetünk és lázas emberi tevékenységünk mellett, a jelenlegi koronavírus okozta Covid19-világjárvány elleni küzdelemben is, „tekintsünk fel az Égre” (vö. 1 Móz 15, 5), szakítsunk időt az elmélkedő imára, a hit elmélyítésére, mert az áldás mindig felülről, Istentől jön: ő teszi termékennyé, gyümölcsözővé minden igyekezetünket és munkánkat; Ő adja az áldást és Ő teszi sikeressé minden verejtékes munkánkat. Istennel épül a város és az ország; vagy másképpen fogalmazva: higgyünk és bízzunk Istenben, legyen életünk ezzel egybehangzó és mindig koherens, mert akkor bizton remélhetjük, hogy általunk és közöttünk is, nagy dolgokat művel a Szent és a Hatalmas.
Végezetül idén is megköszönöm a kedves Külföldi Magyar Testvérek minden támogatását közös krisztusi küldetésünk szolgálatában, kívánok Mindenkinek jó felkészülést az Úr érkezésére, áldott, szent karácsonyi ünnepeket és boldog új évet.
Mindezek után pedig, Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, Szent István király és a többi Magyar Szent közbenjárására, áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Budapest, 2020. november 29., advent első vasárnapján.
Dr. Cserháti Ferenc c. centuriai püspök,
külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott
esztergom-budapesti segédpüspök
* * * * *
Cserháti Ferenc, az MKPK külföldi magyar lelkipásztori szolgálatértfelelős püspöke:
Karácsonyi püspöki szentmise
közvetítések
* * * * *
Közös Adventünk elé
Bécsi Napló, 2020. november–december
Advent – a szó nem várakozást, hanem eljövetelt jelent.
A dolgok nem jönnek el maguktól, a jó nem történik meg magától, az érték nem valósul meg. magától. Avval együtt sem, hogy „mink van, amit nem kaptunk” (vö. 1 Kor 4,7) és hogy minden ajándék. Mert az ajándékot ki kell bontani, használatba kell venni, meg kell tanulni bánni véle, nekünk kell működtetni, éltetni, megélni. A ruhát hordani és mosni is, az edényeket, szerszámokat, bármilyen eszközt használni és rendben tartani, óvni, a társas játékokat megtanulni, időnként elővenni, másokat meghívni, hogy együtt játszunk és aztán gondosan elrakni.
“Advent a várakozás megszentelése…meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” írta Simone Weil. És ha igaz vágyakozás, akkor tevékeny törekvés is. Vágyakozni az után, hogy visszakapjuk, ami a miénk.
Nem amit elvettek, hanem éppen, amit nem tudnak elvenni. Ami igazán a miénk. Amit csak mi tudunk, tudnánk megőrizni, ápolni, óvni – megélni, élni vele… Mert elvehetik mindenünket, és mégis összetartozunk. Összetartozásunkat nem vehetik el, azt mi veszíthetjük el. Ha nem akarunk összetartozni. Ha nem vállaljuk azt, hogy fontosabb, ami egybeköt, mint ami szétválaszt. Ha nem valljuk és éljük Csoóri Sándorral, hogy nem kell mindenben egyetérteni, de érteni kell egymást.
Ha csak hivatkozunk nagy elődeinkre, de amit mondtak, és mondanak ma is, amit üzennek nekünk – hitelesen, mert ők megélték – , nem vesszük komolyan, nem szívleljük meg, nem akarjuk erőfeszítések árán is megvalósítani. Széchenyi István: „Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember.”
Összetartozásunk más néven az egység, ami a sokszínűségben nyilvánulhat meg, de a lényegi dolgokban azt jelenti, hogy egyek vagyunk. Nem mondhatunk le az egység igényéről, és nem is gondolhatjuk azt, hogy az uniformizálást jelentene. Hogy mindenkinek ugyanazt kéne gondolni vagy mindenkinek egyformán kellene cselekedni. De értékeinkhez ragaszkodni, egymás javát keresni a saját javunkra mellett, a közjót szolgálni, ha magunk java előtt…
Várakozni nem jelenthet tétlenséget, azokban a dolgokban, amelyek rajtunk múlnak, tevékenyen kell várakozni. Nem elég, hogy az idő elteljen, mert attól nem oldódnak meg a problémák, nem lesz a munka elvégezve, nem jutunk előbbre.
A Karácsony előtti idő is ilyen várakozás, de nem lehet tétlen várakozás. Nem elég kiböjtölni Karácsonyig, hanem tevékeny szeretetben kell telniük ezeknek a napoknak.
Az advent kinek a vásárok színes forgatagát, a forraltboros, rumpuncsos hangulatot jelenti, kinek a Roráté miséket, a több imát, készületet, emlékezést a régi Karácsonyokra, az ajándék készítést, annak el tervezését, hogy hogyan lepjük meg a másikat szeretetünkkel. Hogy miként tesszük az idei karácsonyt egyedivé és széppé, minden nehézség ellenére.
Emlékszem, amikor életemben először nem voltam otthon szenteste. Katonai szolgálatomat töltöttem, 18 éves voltam, őriztem a lőszerraktárt, a nem létező ellenségtől. Sötét éjszaka volt, nagy hiány és szomorúság telepedett rám, hiszen a gyerekkori karácsonyok még oly közel voltak. De tudtam, hogy azok bennem élnek, a korábbi karácsonyok szeretete továbbra is érvényes, és lesz következő karácsony is. Tudtam, hogy összetartozunk. Könnyebb volt kibírni, mint előre elgondolni, hogy az idén nem lehetek majd szeretteim körében, nem lesz karácsonyom. Lehet, hogy a mi idei karácsonyunk sem lesz olyan, mint megszoktuk, de ettől függetlenül, amit a karácsony jelent, a szeretetben való összetartozást senki nem veheti el tőlünk. Örömünket senki nem ronthatja le, csak mi magunk. Amit magunk adunk oda, amiről lemondunk, amit elrontunk, elherdálunk, eljátszunk, ami után nem vágyakozunk, azt veszítjük el. Ha például csak a pénz miatt próbálunk egységesek lenni, és aztán éppen megint csak az anyagiak miatt ugrunk mégis egymásnak.
Tevékenyen készülni, tenni a jót, amit lehet, azt is elfogadni, hogy mi az, amit nem tehetünk és az egyetlen lényegesre figyelni. Az összetartozásunk lehetőségére, valóságára, erejére, szépségére. Azokkal is összetartozunk, akik már nem élnek, az élőkkel való összetartozásunkon pedig dolgozni kell, az egységért fáradozni szükséges, és újra a miénk lehet. Megújultan, erősebben, szebben és tartósabban, mint valaha. Nem álom vagy ábránd ez. Nem mondhatjuk, hogy lehetetlen és azt sem hogy máson múlik. Amit Istentől ajándékba kaptunk: család, nemzet, kereszténység, kultúra az a miénk. Vágyakozni arra, ami a miénk, azt jelenti, hogy törekszünk rá, hogy még jobban meg tudjuk élni, sajátunknak tudjuk tekinteni.
Ebben segítsük egymást, és kérjük Isten segítségét. Szelíd, gyengéd szeretetével Ő tegyen minket szelíddé, megbocsájtóvá, nyitott szívűvé, hogy ki tudjunk engesztelődni. Hogy legyen újra összetartozás: egymáshoz tartozás, hogy legyünk újra a magunké, tartozzunk ahhoz, ami a miénk, és így legyünk együtt erősek. Adódjunk össze és akkor érezzük meg igazi erőnket. Ahogy az egyén szóban is benne van: egy-én, az én csak egy. Újra Széchenyit idézve: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”. Az egység – olyan mértékben, ami vállalható, lehetséges, és ami szükséges – ehhez az áldozat is hozzátartozik, amit egymásért, az összetartozásunkért meghozunk.
Pál apostol olyan egyszerűen írja: „Szeressetek tettetés nélkül. Gyűlöljétek a rosszat, ragaszkodjatok a jóhoz. … A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkűek: az Úr az, akinek szolgáltok!” (Róm 12, 9, 11)
Akkor lehetnénk igazán nagyok. Ajándék, meglepetés egymás számára. Szeretetből fakadó egységben ünnepelni, így lehet igazi az Ünnep. Nagyon várom már… És a magam részéről tenni is akarok érte, és erre hívok mindenkit.
Ha elkezdjük tenni, akkor meg fog valósulni. Akkor fognak olyan folyamatok elindulni, amikre talán nem is gondoltunk, amelyek meghaladják erőinket, és mégis lehetségesek. Mert Istennek semmi sem lehetetlen, és az Isten emberszerető jóságával együttműködő embernek sem.
Varga János
* * * * *
,,Pánik nem volt, csak döbbenet és félelem” – egy Bécsben élő magyar pap a terrortámadásról
Két nappal a bécsi terrortámadást követően is csak keresik a szavakat a városban élők – köztük a több ezres a magyar közösség tagjai. Varga János atya – aki a Collegium Pazmanianum rektora – a 777-nek küldött írásában a saját szemszögéből is feleleveníti a történteket.
Nehéz írni erről, ilyen testközelből, ilyen aktuálisan. Képtelenség az egyes – önmagunkban sem lényegtelen – elemeket röviden összefoglalni.
A rendőrség és a sajtó hétfő esti és keddi hírei nagyban ellentmondanak egymásnak – talán taktikai, stratégiai okokból, – ezért konkrétumok, a bűnüldözési oldal elemzésébe nem mennék bele.
A helyszín Bécs első kerülete, annak is a „Bermuda-háromszög” néven ismert, szórakozóhelyekkel teli része, ahol egyébként a románkori Rupprechtskirche és a bécsi nagyzsinagóga, a Stadttempel is megcsodálható. A hétfői szomorú statisztika: 4 halott, a Kujtim F. nevű tettessel együtt 5, és 23 – részben súlyos – sérült. És, hogy valami egy csapásra megváltozott itt Bécsben, Ausztriában.
A bécsiek számára ezen a napon nem a halottak napja volt a hangsúlyos téma, hanem sokkal inkább a kormány korlátozó intézkedései, amelyeknek értelmében kedd éjféltől kijárási korlátozás lépett életbe. Sokan ki akarták használni az utolsó estét, még kellemes, enyhe őszi időben mulatni egyet a cimborákkal, barátnőkkel. Akiknek ez a mindennapos szórakozásuk, bénultak voltak a gondolattól, hogy az élet másnaptól – beláthatatlan ideig- megint megáll. Miközben jogászok és emberjogi harcosok vitatkoztak azon, hogy bebizonyítsák, a kormány mindezzel túllép hatáskörén és megsérti az állampolgárok szabad önrendelkezési jogát, a többségnek úgy tűnt, az a legrettenetesebb, ami aznap történhet, hogy a laza bulizós estéknek egy időre vége.
Rá kellett ébredniük, hogy létezik ennél sokkal rosszabb: terroristákat üldöző hatóságok, a város felett köröző rendőrségi helikopterek és a késő éjszakáig hallható folyamatos szirénázás. Így lett a lockdownból – egyéni szóalkotással – shockdown, azaz lesokkolás. Pánik nem volt, csak döbbenet és félelem, egy olyan sokkoló élmény, amelyet a legtöbb bécsi még nem élt át korábban. Ezt a szörnyű eseményt, amelyet a médiumok szinte online közvetítettek, nagy együttérzéssel, szolidárisan élték meg mind a született osztrákok, mind azok a külföldről származók, akik rövidebb-hosszabb ideje itt élnek, beleértve a magyarokat is. Az otthon csendesen imádkozók szavát csak a Jóisten hallhatta, az aggódó hívások és üzenetek szinte egész éjszaka érkeztek a mobiltelefonokra.
A Szent István Egylet vezetőségi ülését közös elhatározással, rövid úton befejeztük és azonnal imádkoztunk Ausztriáért, Európáért, a világért, a békéért. Aztán néztük a híreket és reménykedtünk, hogy mégsem igaz, vagy ha igen, hamar vége lesz, hogy nem lesz sok áldozat, hogy lehet uralni a helyzetet…
Most talán sokan megérezték, rádöbbentek, hogy nem egyszerűen Bécsről van szó, a boldog Ausztriáról, amely a béke szigete, ahol a multikulti a trendi. Nem is egy vallásról, illetve annak képviselőiről, hanem a világról, a békéről, a normalitásról, a jövőről. Arról, hogy az értékrend híján kontrollvesztett demokrácia anarchia felé sodródik, arról, hogy az alaposságra és igazságosságra törekvő törvények, a politikai akaratok, a pillanatnyi érdekek, a pénz uralma és az egyéni önzések mögött elvész a társadalom önvédelmi mechanizmusa, amelyet még a profi rendőrség sem tud megvédeni.
A harsogó szirénák – miközben menteni igyekeztek a helyzetet, megakadályozni valami még rosszabbat – számomra a halál kultúráját hirdették. Halottak napi csendes miséink énekei, imái, a gregorián halotti mise, vagy bármely klasszikus requiem dallamai pedig az élet kultúráját szimbolizálják, amely egyedül képes külső és belső békét, reményt, távlatot adni. Az osztrák valóság része, hogy kedden egy „ökumenikus” gyászszertartásra került sor a Stephansdomban, a közjogi méltóságok jelenlétében, amelyen öt vallási közösség képviselője vett részt.
A muszlim vezető így fohászkodott: „Ó, Allah, a Teremtőnk. Te vagy a Felettébb Könyörületes és Irgalmas, segíts nekünk ezekben a nehéz órákban, ebben a nehéz időben. Segítsd azokat a szenvedő embereket, akiknek most szüksége van a segítségedre. Védj meg minket, családunkat, barátainkat, hazánkat és az emberiséget a terrortól. Add meg nekünk József próféta türelmét, add meg Jób próféta irgalmasságát. Legyen a bánatból remény. Legyen a bosszúból kegyelem. Ó Allah, tedd ezt a világot a biztos béke helyévé.” Majd azzal a formulával fejezte be az imát, amelyet keresztények, zsidók és muszlimok egyaránt használnak:
,,Ámen!”
Varga János atya
* * * * *
Mindazoknak, akik ismerték és szerették:
A Bécsi Főegyházmegye általános helynökének, Lic. Dr. Nikolaus Krasa-nak a megbízásából érkezett értesítés szerint 2020. október 19.-én életének 92., papságának 68. évében elhunyt
Prof. OStR GR Mag. EmmerichVIRÁGH, ny. káplán
volt Pázmánita növendék.
November 2-án este 6 órakor a Collegium Pázmáneum kápolnájában a Halottak napi Szentmisében róla is megemlékezünk, érte is imádkozunk…
Szent és üdvösséges dolog a halottakért imádkozni, hogy bűneikért feloldozást nyerjenek (2Makk 12, 46)
* * * * *
Szent Őrzőangyalok ünnepén,
a Bp-gazdagréti Szent Angyalok templom búcsú ünnepén, október 2-án pénteken 10-kor Cserháti Ferenc püspök szentmisét mutat be. A szentbeszéd témája: Az angyalok javunkat szolgálják. A szentmisét az Apostol TV online módon közvetíti a világ magyarjai számára. http://apostoltv.hu/Online-adas.
* * * * *
Nagyboldogasszony ünnepe
Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia, Hírek: Augusztus 15-e, Szűz Mária mennybemenetelének ünnepe ún. parancsolt ünnep, a szentmisén kötelező a részvétel.
„…Szűz Mária végül is mintegy kiváltságainak legfőbb koronájaként elnyerte a mentességet a sírban való romlástól, és — szent Fiához hasonlóan — legyőzve a halált, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol szent Fiának, az örökkévalóság halhatatlan Királyának a jobbján mint Királynő tündököl.”
(XII. Piusz pápá-nak Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezéséből). Szent István királyunk 1038-ban ezen a napon fejezte be földi életét. Így Nagyboldogasszony ünnepe sajátosan is nemzeti ünnepünk. Idén, a Nemzeti Összetartozás Évében különös hangsúlyt kap ez a nap. A Szűzanya iránti szeretetünk és a nemzeti egység jeleként elhelyezzük a csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolatát templomunkban. A szobor a bal oldali gyóntatószék mellett kap helyet.A Burján Árpád és hitvese, Judit részéről felajánlott adományból kapott szobrot Dr. Cserháti Ferenc püspök atya fogja leleplezni és megáldani augusztus 15-én, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise végén. Ezt követően a püspök atya megáldja azt a Trianoni Keresztet és zászlót is, amelyet a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság állíttatott a templomkertben, az urnatemető bejárata közelében. Az ünnepi szentmisét az Apostol TV online módon közvetíti a világ magyarjai számára. Az ünnep művészi közreműködője Jegercsik Csaba színművész. A szentmise előtt, 9 órakor elimádkozzuk a zsolozsma Reggeli dicséretét, majd a dicsőséges rózsafüzért. A szentmisét követően pedig szeretetvendégség lesz a templomkertben.
Bővebben lásd: https://szentangyalok.hu/site/
* * * * *
Trianoni megemlékezés és szentmise a nemzeti egységért
2020. június 4-én, csütörtökön, 16:00 órai kezdettel, az összetartozás napja alkalmából centenáriumi megemlékezés lesz a gazdagréti Szent Angyalok-templomban, amelyet a Gazdagréti Plébánián működő Apostol Televízió élő adásban közvetít. A rendezvény egészségügyi okokból zárt körű lesz, de az utána következő, kb. 18:30 órakor kezdődő szentmise Dr. Cserháti Ferenc püspök atya vezetésével már, a szokott biztonsági szabályok megtartásával nyitott a hívek fogadására. Ezt a nemzeti egységért bemutatott szentmisét az Apostol Tv ugyancsak élő adásban közvetíti. Az online adást követően a szentmise visszanézhető a televízió YouTube-csatornáján. https://szentangyalok.hu/site/
* * * * *
A jelen körülményekhez alkalmazkodva létrehoztunk egy
Virtuális
emlékhelyet,
a Mindszenty Alapítvánnyal közösen, amely az Alapítvány honlapján, Mindszenty József égi születésének 45. évfordulója, 2020. május 6. alkalmából itt elérhető:
https://mindszentyalapitvany.hu/szentte-avatas/virtualis-emlekhely
* * * * *
Húsvét vasárnapján, április 12-én magyar idő szerint 17 órai kezdettel
a világ magyarsága, illetve a külföldi magyarok számára ünnepi szentmisét mutat be a gazdagréti Szent Angyalok-templomban dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök. A szentmisét az Apostol Televízió élő adásban közvetíti, amely az interneten is követhető. Az online adást követően a szentmise visszanézhető lesz a televízió YouTube-csatornáján. A szentmise közvetítése a nemzeti összetartozást fejezi ki a világjárvány okozta nehéz helyzetben. Alkalmas arra, hogy elmélyítsük Istenbe vetett hitünket és bizalmunkat, hogy – ha virtuálisan is, de – közösen imádkozzunk egymásért, főképpen szeretteinkért, magyar testvéreinkért és minden embertársunkért.
* * * * *
Schönborn bíboros, bécsi érsek a vírusveszély miatt kialakult helyzetben különösen fontosnak tartja, hogy imát kérjen minden betegért és az egészségügyben dolgozókért.
* * * * *
Az Isteni Irgalmasság felajánló imája
„Mindenható Istenünk, az emberiséget sújtó világjárvánnyal szemben
megújuló buzgósággal újítjuk meg Irgalmasságodnak való
felajánlásunkat, melyet Szent II. János Pál is megtett. Neked
ajánljuk, irgalmas Atyánk, az egész világ és minden ember sorsát.
Alázatosan kérünk Téged: áldd meg mindazokat, akik a betegek
gyógyításán és az egészségesek fertőzés-megelőzésén fáradoznak. A
betegségben érintetteknek adj mielőbbi gyógyulást, a karanténban élő
embereknek türelmet, az elhunytakat pedig fogadd be atyai házadba. Az
egészséges emberekben erősítsd az önmagukért és másokért vállalt
felelősséget, hogy betartsák a szükséges korlátozásokat és segítséget
nyújtsanak a rászorulóknak.
Újítsd meg hitünket, hogy a nehéz időket Krisztussal, a Te Fiaddal
éljük meg, aki érettünk emberré lett, és mindennap velünk van. Áraszd
ki Lelkedet nemzetünkre és az egész világra, hogy azok, akiket a
betegség elleni küzdelem most egyesített, egyesüljenek a Te
dicsőítésedben is, aki a világmindenség Teremtője vagy, és odaadóan
küzdjenek a bűn vírusa ellen is, mely az emberi szívet teszi tönkre.
Örök Atya, Fiad fájdalmas szenvedéséért és feltámadásáért irgalmazz
nekünk és az egész világnak!
Mária, Irgalmasság Anyja, imádkozz érettünk. Szent II. János Pál pápa,
Szent Fausztina és Istennek minden szentjei, imádkozzatok érettünk!
Ámen.”
* * * * *
Az
52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra
készülünk, amely Budapesten kerül megrendezésre 2020. szeptember 13-20. között.
A https://www.iec2020.hu/hu/milyen-fobb-esemenyek-varhatoak hivatkozásra kattintva megtekinthető a NEK programtervezete időrendi bontásban.
Az alábbi linkgyűjtemény segíthet a tájékozódásban. Segít megérteni, hogy mi is valójában ennek a világkongresszusnak a lényege és a célja. Mi minden fog történni a kongresszus ideje alatt? És ezek az oldalak mindenképpen segítenek abban, hogy a felkészülési időt jól tudjuk felhasználni.
https://www.iec2020.hu/ Nemzetk. Euch. Kongr. Hivatalos oldala
https://www.iec2020.hu/hu/esemeny közeljövőben sorra kerülő események
www.alpha.org.hu – egy mai evangelizációs eszköz
www.oltaregyesulet.hu – a Köponti Oltáregyesület és az Eucharisztikus Élet Mozgalom
http://szentsegimadas.hu/ - szentségimádás kereső
http://oli.katolikus.hu/ - Országos Lelkipásztori Intézet
* * * * *
Harangszó a Boltzmanngasse-n
A Pázmáneum öröme is, hogy beemelték az új harangokat a szemben lévő szemináriumi templom, a Santa Maria de Mercede – Fogolykiváltó Boldogasszony templom két tornyába, amelyek a háború óta, több mint 70 éve üresen álltak. A kerületnek ezen a pontján egyébként – a széliránytól függőn – csak nagyon ritkán lehetett harangszót hallani, a szomszédos templomok távolsága miatt.
A bécsi papnevelő intézetben jelenleg három egyházmegye kispapjai tanulnak: Bécs, Kismarton és St. Pölten.
A harangokat 2019. március 30-án, ünnepi szentmise keretében a három egyházmegye ordináriusai: Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek, Ägidius Zsifkovics kismartoni püspök, Alois Schwarz St. Pölteni püspök szentelték.
A nemrég felújított és díszkivilágítást kapott tornyokba négy harang került, amelyek Innsbruckban, a Grassmayr öntődében készültek:
a Szent Márton harang (átmérő: 85,3 cm, tömeg: 397 kg, hangolás: h1) a Kismartoni Egyházmegyéért, valamint a szükségben és fenyegetettségben élő emberek számára tevékeny szeretetért;
a Szent Hyppolit harang (átmérő: 95,5 cm, tömeg: 543 kg, hangolás: as1) a St. Pölten-i Egyházmegyéért, valamint reményért és békéért az egyház és a világ számára;
a Szent István vértanú harang (átmérő: 107,4 cm, tömeg: 766 kg, hangolás: ges1) a Bécsi Főegyházmegyéért, valamint hitért és vigasztalásért az üldözött keresztények számára;
a Szűz Mária harang (átmérő: 127,5 cm, tömeg: 1281 kg, hangolás: dis1) pedig élőkért és holtakért, valamint minden gonosztól való szabadulásért szól Istenhez.
Amint a Regens Dr. Richard Tatzreiter elmondta: jövőben reggel 8-kor, délben és este 8-kor, valamint pénteken délután 3-kor és a Szentmisék előtt lesz harangozás.
„Harangjaink” segítenek, hogy időben elimádkozzuk az Úrangyalát és hirdetik a megváltás örömhírét.
„Hallgassátok, ha szólal a harangunk
s esengve, csengve kong a templomon,
hogyan hirdeti az élet igéjét,
amely kivirul minden bús romon.”
Dsida Jenő: Harangszentelésre
* * * * *
Ferenc pápa 2019. február 12-én jóváhagyta azt a határozatot, amely
megállapítja, hogy Isten szolgája
Mindszenty József bíboros,
esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies fokon gyakorolta a
keresztény erényeket. Deo gratias – Istennek legyen hála!
* * * * *
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten
Kedves Testvérek!
Az egyházi év utolsó vasárnapján Jézus Krisztust a világmindenség királyaként ünnepeljük.
A főünnep előestéjén (november 25-én 17.00-18.00) egyórás szentségimádásra hívjuk a híveket az országhatáron belül és kívül egyaránt a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. Különböző helyszíneken, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.
Erre nálunk, a Pázmáneum Kápolnájában is lesz lehetőség. Tartsanak velünk, hogy együtt 20 000-en legyünk.
Mit kell ehhez tenni? Csatlakozni a https://krisztuskiraly.iec2020
Amennyiben viszont nincs azon a környéken szentségimádási lehetőség, akkor a helyi templomban, iskola- vagy kórházkápolnában, szerzetesi közösségben a helyi plébánossal, templomigazgatóval, szerzetesi elöljáróval egyeztetve szentségimádást szervezni. A kihelyezett Oltáriszentség előtt lehet csendben, elmélkedve, hagyományos módon, énekelve, dicsőítve imádkozni mindenkivel, aki szívesen tölt egy órát a mindenség Királyával.
Fontosnak tartjuk, hogy minden résztvevő jelentkezzen a krisztuskiraly.iec2020.hu oldalon. Így látjuk, hogy mennyien imádkozunk együtt, elértük-e már a 20 000 főt. A jelentkezések által tud bővülni a szentségimádási helyszínek száma is.
Szeretnénk együtt az egész Kárpát-medencét és minden magyarlakta területet lefedni. A jelentkezés során lehetőség van a NEK 2020 hírlevélre is feliratkozni, amelynek segítségével folyamatosan tájékozódhatnak arról, hogyan halad a 2020-as esemény előkészítése.
A Kongresszus – honlapja itt található: http://www.iec2020.hu/, - Youtube oldala pedig az alábbi címen:
https://www.youtube.com/channe
Rövid Youtube film a Krisztus Király előesti szentségimádás felhívásáról, amit kérünk, hogy lehetőség szerint osszanak meg Önök is közösségeik Facebook oldalán: https://www.youtube.com/watch?