Mindszenty József

VI. Pál pápa és Mindszenty József Rómában

E házban élt Mindszenty József hercegprímás 1971. október 23. – 1975. május 6.

Az 1956. november 4-i eseményeket követően Mindszenty József hercegprímás az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén való tizenöt éves kényszertartózkodása után VI. Pál pápa kérésére, a nagykövetségről a bécsi apostoli nuncius kíséretével, 1971. szeptember 28-án távozott. Mielőtt Magyarországot elhagyta megismételte, hogy hazájában szeretne továbbra is maradni: „Kívánságom az, hogy életemet Magyarországon töltsem népem között, amelyet határtalanul szeretek. Ha ez lehetetlen volna, mert az érzelmi tényezők fellángoltak ellenem, vagy pedig az egyház magasabb rendű szempontjai mást követelnek, abban az esetben elfogadom azt, ami valószínű, életem legsúlyosabb keresztje lesz.” Bécsen keresztül érkezett Rómába. Ott akarták tartani, Mindszenty bíboros azonban úgy döntött, hogy Bécsbe,a Pázmáneumba települ. Franz König bíboros tudtával teljesen független és szabad emberként költözhetett be – mint még Rómában mondta – a „magáéba”. Mivel a bíboros úr nem akarta, hogy őt ünnepeljék, köszöntsék, így az érkezésének pontos időpontjáról senki nem tudott. Nem akart feltűnést kelteni és a sajtónak nyilatkozni. A Pázmáneum akkori rektora is csak egy fél órával előbb lett értesítve az érkezésről. Mindszenty megérkezvén – a riporterek miatt – nem akart a nunciatúra kocsijából kiszállni az épület előtt. Kérte, hogy nyissák ki a kaput, hogy be tudjanak hajtani. Miután a kulcs végre előkerült, behajtottak és Mindszenty csak a kapu bezárása után, szállt ki. Lakrésznek a rektorátuson belül – óvatosságból – egy belső udvarra néző szobát választott. Egyszerűen, fegyelmezetten, dolgosan és imádságosan élt, mint mindig. Innen látogatta az emigráns száműzött magyarokat, majdnem az egész világot körülutazva, ahol magyarok élhettek. Jóllehet, ezek az apostoli utak kizárólag lelki célokat szolgáltak, emellett ő minden esetben előtérbe helyezte a magyar haza és a hazai egyház megnehezült és jogfosztott állapotát. A híradások, nagy jelentőségűnek tulajdonították Mindszenty szabadon bocsátását, kint hősként ünnepelték és fogadták, amire otthon nem számítottak. Folyamatosan azt híresztelték róla, hogy megtört, beteg ember, aki képtelen aktivizálni magát. Örülhet, hogy idős korában, megmenekült a fogságból. Köszönettel tartozik a Magyar Kormánynak, hogy elengedve a büntetését, szabadon engedték, és pihenéssel töltheti el a további napjait. Ő azonban egyáltalán nem akart visszavonultan és elzártan élni. Szabadságát visszanyerve, kötelességének érezte, hogy lelkiekben támasza legyen a szétszóródott magyaroknak. Akik a halálában reménykedtek, meglepődve tapasztalhatták, hogy fáradságot nem ismerve, nagyon aktívan élte az életét, és nem volt olyan rossz egészségi állapotban, mint ahogy azt sokan híresztelték róla. Sőt nagyon jól érezte magát! Ezt a megfigyelők is rendszeresen jelentették. „A prímás nagyon mozgékony, de szótlan, egyenesen hideget árasztó egyéniség. Állandóan dolgozik. Gyorsan eszik. Jól hall és fürge.” Ausztria akkori magyar nagykövete, a Belügyminisztériumnak küldött jelentésében, felhívta a figyelmet, hogy az eddiginél, sokkal nagyobb propagandamunkát kell kifejteni ellene. Hangsúlyozta: „Különösen fontosnak tartanám most, amikor Mindszenty jelenléte mérgezi, és bizonyos mértékig ellenünk hangolja az Osztrák közvéleményt. Jól megválasztott propaganda anyagokkal hozzájárulhatnánk, hogy Mindszenty még inkább elszigetelődjön.” Nem csak az épületen belül figyeltek mindent és mindenkit, hanem az Intézet előtt is állandóan leskelődtek. (A BM III/I. Csoportfőnökség 4-es Osztálya egyébként 1968-ban nyitotta meg a Boltzmanngasse 14. szám alatt működő intézetre vonatkozó anyagok gyűjtésére „Ostrom-Vár” fedőnevű objektumdossziéját. A hírszerzés pedig már 1967 végén elrendelte a Pázmáneumba érkező és onnan küldött postai küldemények ellenőrzését.) Ezt sejtve a házat a hazai magyarok csak félve látogatták. Mindszenty hercegprímásnak mégis „sok látogatója volt, főként sugárzó személyisége miatt” – mondta Gianone Egon rektor, aki gyakran vele volt. November 19-én került sor a bíboros első találkozójára a bécsi magyarsággal, amit nagy várakozás előzött meg. Mindszenty első hivatalos, oltár mellett mondott üzenetét a televízió is kivitte a nagyvilágba. Így szólt: “Nagyon örülök, hogy ilyen szép számmal eljöttetek a szentmisére. Nagyon jó nekünk együtt lenni, hontalan magyaroknak. Minden vasárnap és ünnepnap van itt Bécs városában több magyar papnak a szentmiséjén magyar szentbeszéd. Keressétek ezeket az alkalmakat, még áldozatok árán is! Szent Pál szerint a hit hallomásból van. Minden vasárnap és ünnepen keressétek a magyar szentbeszédet. Isten áldjon benneteket!” Néhány nappal később König kardinális a Stephansdomban mutatta be a magyar hercegprímást Ausztria népének. Mindszenty magyarul és németül prédikált, majd a bécsi érsek köszöntötte testvéri szavakkal a magyar prímást. Ez a kettős fellépés, a magyar és osztrák bíboros közös miséje a bécsi dómban, történelmi pillanat volt. Közös sors – erről beszélt ez a történelmi jelenet, s e percben mindenki átérezte Mindszenty döntésének helyességét: a száműzött magyar prímás helye itt van, Bécsben, ebben a “másik” Duna-parti metropolisban. König bíboros, bécsi érsek és az osztrák főváros népe meleg szeretettel fogadta. „Nagy megtiszteltetés számomra – hangzottak a köszöntés szavai –, hogy vendéglátó házigazdája lehetek. … reméljük, hogy még sok-sok éven át élvezheti közöttünk a békét és szabadságot itt, ebben a városban, ahol oly sok honfitársa talált második hazára.”

Mindszenty József a Pázmáneum kápolnájában

1975 áprilisának végén egy hosszú dél-amerikai lelkipásztori útról már gyengén és betegen tért haza. A repülőn – ugyan lázas volt – további útjairól beszélt. Franciaországba és Skandináviába tervezett utazni májusban. Élete utolsó napjait az Irgalmasok bécsi kórházában töltötte. Kérésére ágyát úgy állították, hogy lássa a Stephansdom tornyát. Az egészségügyi személyzet beszámolója alapján május 6-án 14.15 perckor úgy halt meg, mint egy szent. Az osztrák rádió adását megszakítva jelentette be halálhírét. A Stephansdomban ravatalozták fel és május 15-én – kérése szerint, ideiglenesen:  – Máriazell-ben temették el. Végrendeletében így fogalmazott: “Amikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga, holttestemet vigyék az esztergomi bazilika kriptájába” König bíboros gyászbeszédét így fejezte be: ,,Defunctus adhuc loquitur.”, holtában is beszél. (vö. Zsid 11,4)

Mindszenty sírja Mariazellben

1990. október 1-jén a Mindszenty Alapítvány, mint a végrendelet végrehajtója megállapította, hogy teljesültek a hazaszállítás feltételei, s az újratemetés időpontját 1991. május 4-re tűzték ki. 1991. május 1-jén hajnalban megkezdődött a sír feltárása a Máriazell-i Bazilikában. A bíboros testét – amely a szemtanúk szerint igen jó állapotban maradt fenn – új koporsóba helyezték és május 3-án délelőtt ünnepélyes gyászmenetben vitték Esztergomba. 1991. május 4-én az esztergomi bazilikában hívők tízezrei jelenlétében, ünnepélyes gyászmise és világi megemlékezések kíséretében helyezték végső nyughelyre Mindszenty József bíboros, hercegprímás hamvait. A bazilika előtti téren Opilio Rossi bíboros, II. János Pál pápa személyes képviselője tartott ünnepélyes gyászmisét. A temetési szertartáson Paskai László bíboros, érsek fohásza és imája után elsőként Antall József miniszterelnök beszélt. Kijelentette: “Most, amikor búcsúzunk Mindszenty Józseftől, amikor egy ország búcsúztatja nagy fiát, aki visszatért az ősi érsekség székhelyére, el kell, hogy némuljanak végre a kicsinyes viták. Mindszenty József hazatérése ehhez az átalakuláshoz, megújhodáshoz adjon erőt.”

Mindszenty József sírja Esztergomban

Az „üldözetésben leghűségesebb pásztor” sírját lezáró márványtábla tetejére a “„vita humiliavit – mors exaltavit“ – az élet megalázta – a halál felmagasztalta mondatot vésték, befejezésül pedig: „Hic in pace quiescit” – Itt békében nyugszik.

 

Megkoszorúzott emléktábla a Pázmáneum oldalán